XV. Gyógyszerésztörténeti Nyári Egyetem– Veszprém

2018. augusztus 27.

2018 július 26-29. között került megrendezésre a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság XV. Gyógyszerésztörténeti Nyári Egyeteme. A hazai gyógyszerésztörténeti kutatás meghatározó rendezvényét Veszprémben rendezték meg „Gyógyszerészet, cukrászat, borászat és szikvízgyártás” címmel.

A csütörtöki megérkezést követően elfoglaltuk a helyünket a kollégiumban. Ezután megismerkedtünk a várossal egy előadás keretében, emellett két vendég is megjelent az eseményen. Dr. Pávics Lászlóné De Chatel Mária és Hogya György is megosztották velünk tapasztalataikat. A vacsorát követően pedig egy ismerkedős est és kézműves szakkör vette kezdetét.

A péntek délelőtt szakmai előadásokkal vette kezdetét, melyek a gyógyszerészet, cukrászat, borászat és szikvízgyártás témakörét ölelték fel.

Kapronczay Károly: Veszprém egészségügyének története

Kovács Enikő: A cukrászat története

Dobson Szabolcs: Méz, cukor, csokoládé és kávé a gyógyszerészetben

Almási Attila: Gyógyborok, borász gyógyszerészek

Veress László: Tömény italok a patikában

Szabó Attila: A szódavíz története

Az előadások itt érhetőek el. 

Délután részt vetünk egy városnéző sétán, a Veszprémi Várhegyen. Elsőként a megyeházát tekintettük meg, majd a Fekete Sas patikát lestük meg.

Utunkat a Tűztorony alatt folytattuk a hősök kapujáig. Látogatást tettünk a Szaléziánumban, megnéztük a Szent Mihály Székesegyházat, melyet a magyar királynék koronázó templomaként emlegetnek.

A várhegy világ végeként emlegetett pontjáról csodálatos kilátás tárult elénk a Benedek hegyre és a Margit romokra.

Ezt követően szabadidő keretein belül mindenki felfedezhette a város további szépségeit. Az este egy nagyon jó hangulatú vetélkedővel folytatódott, melynek vezérmondata: Legyél te is cukrász-herbárius!

A szombat reggelt a Séd patak völgyében kezdtük egy kis sétával. Ezután ellátogatunk Herendre, ahol nem csak a múzeum kiállított tárgyait tekinthettük meg, de a mini-manufaktúra meglátogatásával betekintést nyertünk a csodálatos herendi porcelánok készítésének egyes lépéseibe. Délután Zircre látogatunk el, ahol megismerkedtünk az apátsági élettel. Sétáltunk az arborétumban, majd pedig a könyvtárban tettünk látogatást.

Vasárnap délelőtt a Laczkó Dezső Múzeum kiállításán vettünk részt. Ezt követően nem maradt más hátra, mint a búcsú és a hazautazás.

A rendezvény hagyományaihoz híven a résztvevők szavazták meg a jövő évi helyszínt: a választás Pécsre esett. Tizenegy éve már járt Pécsett a Gyógyszerésztörténeti Nyári Egyetem, de nagy örömünkre a szervezők vélemény szerint azóta sok-sok előrelépés történt a gyógyszerészi kultúra szempontjából nagyszerű helyi Kollégának köszönhetően. Tervezett téma „Hagyomány és modernitás a gyógyszertárban” lesz.

2018. évben PTE GYTK Pécsi Egyetemi Gyógyszerészképzésért Alapítvány pályázatot hirdetett a XV. Gyógyszerésztörténeti Nyári Egyetemen való részvételre. A támogatásnak köszönhetően három PTE GYTK hallgató vehetett részt a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság XV. Gyógyszerésztörténeti Nyári Egyetem rendezvényén. A támogatást ezúton is köszönetet mondunk!

 

Varga Réka gyógyszerészhallgató