PAB Ezüst Érem Díjban részesítették karunk emeritus professzorát, Dr. Szabó László Gyulát

2018. november 19.

A tavalyi évben Dr. Horváth Györgyi, karunk tudományos és diákjólléti dékánhelyettes asszonya felterjesztette a Pécsi Akadémiai Bizottság Gyógyszerészeti Munkabizottságához érkezett megkeresés alapján Prof. Dr. Szabó Lászlót, a Gyógyszerészeti Intézet és Klinikai Központi Gyógyszertár emeritus professzorát a PAB egy ragnos elismérésére.

A PAB legnívósabb elismerését, az Ezüst Érem Díjat Szabó professzor úr el is nyerte. November 4-én, a PAB ünnepi ülésének keretén belül adták át a díjat Prof. Dr. Szabó Lászlónak egyetemben sok más elismeréssel, többek között Kemenesi Gábor adjunktus, a PTE Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjának munkatársának, aki aktívan részt vett és jelenleg is részt vesz a koronavírussal kapcsolatos kutatásokban.

Szabó professzor úr egy előadást is tartott "Botanikus elődök és a növénytan oktatása Pécsen" címmel, amelyben a jelenlegi Farmakognózia Intézet és a pécsi gyógynövénytan oktatás előzményeit foglalta össze.

Az egész Kar nevében szívből gratulálunk a Professzor úrnak!