Rektori hallgatói tájékoztatás coronavírussal kapcsolatban

2020. március 6.

Kedves Hallgató! Kedves Egyetemi Polgár!

 

A Pécsi Tudományegyetem fontosnak tartja, hogy polgárai a lehető legnagyobb biztonságban folytathassák tanulmányaikat, végezhessenek oktató, kutató munkát, vegyenek részt szakmai gyakorlatokon. A szezonális, főleg közösségben terjedő megbetegedések megelőzése érdekében az egyetem vezetése a kezdetektől folyamatosan lépéseket tesz, szakszerű intézkedéseket hoz a főhatóságok iránymutatásai alapján.

 

Mint talán Ön által is ismert 2019 végén Wuhanban (Kína) kialakult egy főleg légúti tünetekkel járó megbetegedés (COVID-2019), aminek a hátterében egy új koronavírust (SARS-CoV-2) azonosítottak. A vírus emberről-emberre történő átvitele igazolt, terjedési módja cseppfertőzés és a fertőzött váladékokkal történő direkt vagy indirekt kontaktus. Lappangási ideje 2-14 nap, átlagosan 5 nap. Fontos hangsúlyozni, hogy egyelőre érintett betegről a Pécsi Tudományegyetemen nincs tudomásunk. 

 

Az utóbbi napokban a vírus terjedésének a gócpontjaként nemcsak ázsiai országok kerültek detektálásra, hanem európai országok is, sőt hazánkban is jelentettek vírus fertőzést. A legfontosabb érintett területek jelenleg: Kína, Szingapúr, Hong Kong, Japán, Dél-Korea, Irán és Olaszország.  Az aktuális helyzetről és újabb érintett területekről tájékozódni lehet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján is (www.nnk.gov.hu), továbbá felvilágosítás kérhető két országos zöld számon: 06-80-277-455 és a 06-80-277-456. Az információs vonalakon a hét minden napján 24 órában, mobil- és vezetékes telefonról is tárcsázhatók. Továbbá http://www.egeszseg.hu/koronavirus-tajekoztatok linken tájékoztató anyagok érhetők el.

 

Mindezek tükrében a Pécsi Tudományegyetem operatív szakmai stábja, összhangban a hatóságok szakmai ajánlásaival, nem javasolja azon területekre az utazást, amiket a járvány a hivatalos értesítések szerint érint. Amennyiben az elmúlt 14 napban Ön mégis járt ezekben az országokban, Magyarországra érkezése után 14 napig maradjon otthon, és csökkentse minimálisra a másokkal való kontaktust, (óralátogatás alóli felmentést az útlevelében szereplő dátumbélyegző bemutatásával szerezhet a tanulmányi osztályon).

 

Ha az elmúlt 14 napban a fent jelölt országokban járt, vagy érintkezett olyan emberrel, aki ott járt, ÉS lázas, száraz köhögése gyötri, vagy légzési nehézségei, légszomja van, akkor forduljon a PTE KK Sürgősségi Betegellátó Osztályhoz (7624 Pécs, Ifjúság útja 13.) vagy a Háziorvosi Szolgálathoz (https://haziorvos.pte.hu/).

Szekszárdon a Tolna Megyei Balassa János Kórház Sürgősségi Osztályához (Szekszárd, Béri Balogh Ádám u.),

Szombathelyen a Markusovszky Kórház Sürgősségi Osztályához (Szombathely, Markusovszky u. 5.),

Kaposváron a Somogy Megyei Kaposi Mór Kórház Sürgősségi Osztályához (Kaposvár, Tallián Gyula u. 20–32.)

Zalaegreszegen a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Sürgsségi Osztályához (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1.)

 

Jó hír, hogy a fertőződés kockázata jelentősen csökkenthető néhány egyszerű higiéniai szabály betartásával, melyeket az alábbiakban foglaltunk össze. Kérjük, hogy e szabályok betartására fokozott figyelmet fordítsanak – akár csak a jelenleg is még folyamatban lévő influenzajárványra való tekintettel is.

  • Rendszeresen mosson szabályosan kezet és tartsa be az alapvető higiénés ajánlásokat és köhögési/tüsszentési etikettet! Hívja fel mások figyelmét is arra, hogy így tegyenek!
  • Mosatlan kézzel ne nyúljon a szemeihez, a szájához, vagy az orrához. Kerülje a fizikai érintkezéssel járó szokásos köszöntési formákat, mint például az kézfogás, csók, stb.
  • Kérjük, kövesse az egyetemi campusokon elhelyezett instrukciókat a helyes kézmosásról, és higiéniai rendszabályokról, valamint használják a főbejáratoknál elhelyezett kézfertőtlenítőket!
  • Sebészi szájmaszkot (egészségügyi maszkot) csak akkor viseljen, ha már influenzás tünetei vannak.
  • Tájékozódjon megbízható forrásokból! Kövesse a WHO honlapján (www.who.int/) elérhető helyzetjelentéseket.

 

Köszönöm, hogy felelős viselkedésével és a felesleges pánikkeltés elkerülésével hozzájárul egészséges Egyetemünk fenntartásához.

 

Üdvözlettel:

Prof. Dr. Miseta Attila

rektor