Németországban nyitott patikát dr. Pék Péter, korábban karunkon végzett gyógyszerész

2021. június 22.

A koronavírus-járvány közepén nyitott saját patikát Németországban dr. Pék Péter, aki a PTE ÁOK gyógyszerész szakán végzett 2015-ben. Saját termékeken is dolgozik! És nemcsak a gondolkodásmódja ível át a nemzeti kereteken.

 

- Hova jártál iskolába? Mindig gyógyszerész akartál lenni?

- Pécsen születtem ‘85-ben, Hidasra, majd Harkányba jártam iskolába, és a pécsi Leőwey gimiben érettségiztem. Eredetileg sportoló szerettem volna lenni, a foci volt a mindenem! A Fradiban és PMFC-ben is játszottam rövidebb ideig, de egy sérülés közbejött.

Akkor döntöttem el, hogy beiratkozom az egyetemre. Mindenképpen az orvosira szerettem volna jönni, a sorrendet anno így jelöltem meg: orvos, fogorvos, gyógyszerész. Egy ponttal csúsztam le a fogorvosiról, de utólag örülök ennek, mert a kezdeti nehézségek után helyt tudtam állni a gyógyszerészképzésben.

- Miért ezt a pályát választottad? Mehettél volna bármilyen más irányba.

- Mikor Hidason laktuk, együtt jártuk édesapámmal a mezőket, és gyógynövényeket gyűjtöttünk. Ez megfogott.

A nagybátyám, dr. Pék Gábor - aki egyébként szintén Pécsett végzett - remek ortopéd sebész volt. Ő sajnos már nincs köztünk. De talán kicsit ő is befolyásolt. Gyógyszerész előttem nem volt még a családban.

- Milyen volt a képzés?

- Nagyon nehéz! Nem tartozom a butábbak közé, de szerintem ez egyik legnehezebb szak. Folyamatosan tanulnunk kellett. Csak ötödévre kezdtem látni a fényt az alagút végén. A sportolói múltam is segített abban, hogy végig tudtam csinálni. Nem vagyok az a típus, aki feladja. Ugyanakkor olyan dolgokat tanultunk, olyan mélységben és olyan széles spektrumban, aminek a munkaerőpiacon jó, ha az 1%-át használom.

- Mihez kezdtél, amikor végeztél?

- Az első állásinterjúm Szigetváron volt, de olyan nevetséges összeget ajánlottak, hogy még aznap írtam 50 helyre Németországba, és 50 pozitív választ kaptam. Azt sem tudtam, mi fán terem a német munkavállalás, de hamar belejöttem. El kellett fogadtatnom a magyar diplomámat, ami viszonylag egyszerű volt. Novemberre már német gyógyszerész voltam. Stuttgartban kezdtem: az ottani patikában a legmodernebb eszközökkel dolgoztam, de nagyon messze voltam a páromtól. Passau környékére költöztem, ott egy kis patikában dolgoztam, és összegyűjtöttem annyi információt és bátorságot, hogy tavaly június elején átvettem Freilassing-ban az Alpen Gyógyszertárat.

Aztán beütött a koronavírus: júniustól októberig jól ment a üzlet, de aztán lezárták a határokat és a sétáló utcákban minden boltot, kivéve a patikát - ez rányomta a bélyegét a munkánkra, nem volt leányálom. Döntenünk kellett: vagy Amerikába költözünk és újrakezdjük, vagy előre menekülünk, és veszünk még egy patikát, ami viszont jól megy. Aztán arra gondoltam:

 8 családért felelek, nem adhatom fel pár hónap után.

Így a covid-járvány közepén, idén áprilisban átvettem Laufenben a Kloster gyógyszertárat is. Van egy honlapunk, amit próbálunk interaktívvá tenni, például WhatsApp-on tudnak rendelni a betegek, vagy lehet konzultációt kérni videókonferencián. A gyógyszertárakban igyekszem a natúr, pure irányba állítani a kínálatot, és az alternatív terápia felé is kacsingatunk.
Pár hónapja már elérhető egy saját termékünk is, amin rengeteget dolgoztunk. Nagy munka lesz, de mindenképpen saját termékpalettát szeretnék létrehozni, és a nevem alatt futó weboldalon forgalmazni.

- Mit lehet tudni a saját termékedről?

- Ez egy gyomorkeserű. Segíti az emésztést, javítja az étvágyat, gyulladáscsökkentő, csökkenti a puffadást, és enyhíti a gyomorsavas refluxot. Az egyik előző munkahelyemen a főnököm hasonló céllal dolgozott ki egy receptet, de más összetevőkből, mint amiket én használok. Szerintem az enyém hatékonyabb. Nagy az ilyen szerekre a kereslet, így egyszerre tudok az embereknek és a patikának is segíteni.

Magyarországon sem kapható a svédkeserűn kívül más gyomorkeserű - az én termékem pedig más hatású.

Emiatt magyar exportban is gondolkodom. A következő lépés várhatóan ennek az elixírnek az alkoholmentes változata lesz, de azt remélem, hamarosan több saját termékkel tudok előállni.

- Úgy tudom, a párodat (Panyi Cyntiát, aki 2019-ben végzett a PTE ÁOK-n - szerk.) is a PTE-n ismerted meg.

- Így van: Cyntia Amerikában nőtt föl, és a pécsi orvosira jelentkezett. Harmadévben találkoztunk a könyvtárban, és azóta együtt vagyunk. 2019 nyarán kapta meg a diplomáját. Gondolkodtunk azon, hogy Amerikába költözzünk-e, de végül Németországnak adtunk esélyt.

Elkezdett németül tanulni, másfél év alatt eljutott a középszintig, és folyamatban van a diplomája elfogadtatása. Közben megvettük az Alpen Apotékát, és belevágtunk a lecsóba. Együtt dolgozunk, rengeteg energiát teszünk bele, és úgy gondolom, ennek lassan, de érezhető is az eredménye. Talán pár év múlva ő is a saját szakmájában fog dolgozni, addig erősíti a csapatot.

Szeptemberre várjuk az első gyermekünket, aki igazi világpolgár lesz: magyar-amerikai baba, aki Salzburgban születik majd!

- Kinek szurkolsz a foci EB-n? Követed még a focit egyáltalán?

- Hogyne követném! Itt a patikában is felállítottam egy vásznat az irodámban, hogy az ügyelet alatt is tudjam nézni a meccseket.
Természetesen a magyaroknak szurkolok, és remélem, megverjük a németeket (nevet). Szerintem tovább tudunk jutni a csoportból, és azt gondolom, hogy a harmadik helyet meg tudjuk csípni - a belgák fognak tudni megállítani minket. Angliának nem mindig szokott kijönni a lépés, és persze soha nem lehet tudni, mi hogyan alakul, de szerintem ezt az EB-t Anglia nyeri majd.

Forrás:

univpecs.com