Felhívás a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület kampányának támogatására

2013. február 19.

Tisztelt Dékán Úr!

Azzal a kéréssel szeretnénk Önhöz fordulni, hogy segítse elő a mellékelt kampány támogatását! Egyesületünk egy országos pályázat során került be egy ötös csoportba. A résztvevő szervezetek közül három főrávosi, vagy Budapest közeli, rajtuk, illetve rajtunk kívül még egy szekszárdi állatmenhely vesz részt a versenyben. Ennek a második fordulónak a tétje, hogy a facebook oldalon legtöbb szavazatot elérő állatvédő szervezet minimum 5 MFt. támogatásban részesül. Természetesen ez a jelenlegi gazdasági helyzetben nagy segítséget jelentene. Mi az állatmenhelyi funkciók mellett az állatterápia- kutyaterápia fejlesztésére pályáztunk, illetve az állatvédelmi nevelésre.

Nagyon szoros a verseny, ezért fontos , hogy minél több embert tudjunk megszólítani, megnyerni az ügy érdekében. Az a tapasztalatunk, hogy a megosztások is sokat segítenek, de a leghatékonyabb, ha megjelenünk a helyszínen laptoppal, ahol az érdeklődő két perc alatt szavazhat. Így ha szükséges segítséget is kaphat. Természetesen semmiféle erőszakos rábeszélés nem fordulhat elő, csak a lehetőséget adjuk meg, illetve a figyelmet hívjuk fel a kampányra. Ezt ahol lehetőség van rá sokszor úgy szoktuk megtenni, hogy viszünk magunkkal egy terápiás kutyát is(ennek megfelelően levizsgázott kutyát is, ami még figyelem felhívóbb). Természetesen, amennyiben ez nem lehetséges a kutya nélküli megjelenési lehetőség is nagy segítség.

Kérjük tegye lehetővé, hogy a kampány kapcsán a leírtaknak megfelelően megjelenjünk a Kar aulájában ezzel elősegítve, hogy az esetleges érdeklődők helyben is tudják támogatni leadott szavazatukkal munkánkat.

Az Egyesület bemutatásához mellékelek egy rövid összefoglaló ismertetőt, illetve a kampány plakátját.

Előre is köszönöm a segítséget!

Tisztelettel,

Farkas Tamás
Elnök
Misina Természet- és Állatvédő Egyesület
06/20-3464-210
misina@t-online.hu
www.misina.hu

 

Dokumentumok