2014. december 4.

Pályázat

a 2014. évi legjelentősebb innovációs telejesítmény elismerésére

 

A Magyar Innovációs Alapítvány – a Magyar Innovációs Szövetséggel, az innovációért felelős kormánybiztossal, a Földművelésügyi Minisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együtt  – 23. alkalommal teszi közzé a

MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot.

Az év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítményeket további, összesen hat kategóriában is díjazzuk:

Ipari, Agrár, Környezetvédelmi, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díjai.

A legeredményesebb, 2012. január 1. után alapított  (startup) vállalkozás a Magyar Innovációs Szövetség Start-up Innovációs Díját nyeri el.

A díjak ünnepélyes átadására 2015. március végén kerül sor az Országházban.

Kik vehetnek részt?

Pályázat vagy javaslat alapján azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások, amelyek a 2014. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet.

Az elbírálás során a bírálóbizottság a 2014-ben elért többleteredmény/többletárbevétel, egyéb műszaki, gazdasági előnyök szempontjai mellett az innováció eredetiségét, újszerűségét, ill. társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli.

A bírálóbizottság által meghozott döntés végleges, fellebbezésnek helye nincs.

Korábbi Nagydíj Pályázatokon díjazott innovációval újból pályázni nem lehet.

A nevezéshez szükséges dokumentumok:

  1. 1 oldalas összefoglaló, amelynek mintája a www.innovacio.hu/ nagydij oldalról tölthető le,
  2. Részletes leírás a megvalósításról, az elért piaci, illetve gazdasági eredményről (többleteredmény, többlet éves árbevétel, piaci részesedés növekedése stb.), maximum 10 A/4-es oldalon,
  3. Referenciák igazolása (szakvélemény, vevők véleménye, fotó, videofilm, szakcikk stb.),
  4. Nyilatkozat a közölt adatok, információk, valamint a szellemi tulajdonvédelmi jogok hitelességéről.

Beadási határidő: 2015. február 17. 10 óra

A pályázatokat pdf-ben, az egyoldalas összefoglalót doc formátumban kell eljuttatni adathordozón vagy e-mailben, a Magyar Innovációs Alapítvány titkárságára: 1036 Budapest, Lajos u. 103. I. em., innovacio@innovacio.hu.

A bírálóbizottság a Magyar Innovációs Alapítvány Kuratóriuma által felkért tudósokból, gazdasági szakemberekből áll, elnöke professzor Pálinkás József, az inovációért felelős kormánybiztos.

Bővebb információ: www.innovacio.hu

A Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat a Magyar Kormány támogatásával, a Kutatási és Technológiai Alap finanszírozásával valósul meg.