2017. május 23.

PTE „utazó nagykövet” nemzetközi konferencia-részvétel támogatás pályázati felhívás 2017. második félévére

A PTE Külügyi Igazgatósága a PTE Szenátus által 2016 novemberében elfogadott Nemzetköziesítési Program keretében 2017 második félévére meghirdeti a PTE „Utazó Nagykövet” nemzetközi konferencia-részvétel támogatási pályázatot.

A pályázat célja: Az „Utazó Nagykövet” elnevezéssel olyan nemzetközi konferencia-részvétel támogatási pályázatot hirdetünk, amelyre a PTE valamennyi oktatója és kutatója pályázhat. A program egyfelől az adott pályázó szakmai munkásságát és előmenetelét hivatott támogatni, másfelől a PTE nemzetközi láthatóságát, ismertségét igyekszik erősíteni azáltal, hogy a támogatást elnyerő kolléga egyúttal feladatot is kap a PTE képviseletével kapcsolatban. Előzetes felkészítést követően az „utazó nagykövet” megbeszélést folytat az adott konferencia kapcsán jelenlévő vagy megkereshető PTE partnerintézmény képviselőjével, vagy a Külügyi Igazgatóság megbízásából külön feladatot végez el a konferencia helyszínéül szolgáló egyetemen, városban.

Megvalósítás ideje: Pályázni a 2017. július 15. – 2017. december 10. között megrendezésre kerülő nemzetközi konferencia részvételekhez kapcsolódóan lehet. 

A pályázati dokumentációnak tartalmaznia kell:

- a pályázati űrlapot
- a szakmai leírást (a tervezett előadás címe, rövid leírása, a konferencia várható szakmai haszna, a támogatás tervezett felhasználásának részletes leírása),
- a szakmai önéletrajzot vagy annak internetes elérhetőségét,
- a konferencia meghívóját, részvétel igazolását.

A pályázat beadási határideje: 2017. június 15.

A részletes kiírás és a pályázati ürlapok elérhetőek itt.