Megkezdődtek a fejlesztések a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán

2017. május 26.

Elindult a 450 millió forintos, a gyógyszerészképzést kiszolgáló infrastruktúra fejlesztés

A Gyógyszerésztudományi Karon megvalósuló fejlesztések mintegy 450 millió forintba kerülnek. A beruházás a gyógyszerészképzést kiszolgáló infrastruktúra minőségében és kapacitásában egyaránt jelentős fejlődést eredményez, így a megnövekedett számú hazai és külföldi hallgatókat méltóképpen tudja majd kiszolgálni.

Perjési Pál professzor, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja a beruházással kapcsolatban elmondta: „Tény, hogy a gyógyszerészet az egyik legdinamikusabban fejlődő tudomány. Az elméleti képzés mellett óriási szerepe van a gyakorlati képzést biztosító korszerű infrastruktúrának. A jelenlegi laborkapacitások szűkösek, és az épületen is szembetűnő, hogy évtizedek óta nem volt komoly felújítás. Az immár elindult fejlesztés során új laboratóriumokkal, modern eszközparkkal, oktatási helyiségekkel, közösségi terekkel gazdagodik a kar. Méltó helyszíne lesz a magyar és angol nyelvű, valamint a tervezett német nyelvű gyógyszerészképzés számára.” – hangsúlyozta a dékán. „Amennyiben komolyan gondoljuk a nemzetköziesítést, márpedig igen, és lépést akarunk tartani a nemzetközi piaccal, nem spórolható meg ez a fejlesztés. Jelenleg 150 külföldi és 170 magyar hallgató tanul a karunkon, és a külföldi hallgatói létszám megduplázását vállaltuk 2020-ig. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy ebből a beruházásból a magyar hallgatóink is ugyanúgy profitálnak majd.” – emelte ki a pécsi gyógyszerészkar vezetője.

 

Teljes hír a PTE oldalán.