Hallgatói beszámoló a Groupe IMT skill laboratóriumban töltött szakmai gyakorlatról

2018. március 19.

Hallgatói beszámoló a Franciaországban működő Groupe IMT gyógyszertechnológiai és biotechnológiai skill laboratóriumban töltött szakmai gyakorlatról

2017 nyár elején a Cholnoky László Szakkollégium jóvoltából lehetőségünk adódott, hogy eltöltsünk Franciaországban egy 2 hetes nyári gyakorlatot. Rajtunk kívül 3 pécsi biotechnológus, és 4 debreceni PhD hallgató vett részt az oktatáson. Az angol nyelvű n gyakorlat során 1 hetet töltöttünk a gyógyszertechnológiai pilot üzemben. Itt végigjártuk a teljes tablettázási folyamatot, a granulálástól, egészen a csomagoló fázisig. Mi tervezhettük meg a tabletták összetételét, állíthattuk be az eszközöket, vizsgálhattuk a félkész termékeket.

A második hetet a biotechnológiai intézetben tölthettük el. Gyógyszerész hallgatóként addig a biotechnológiáról szinte semmit sem tudtunk, minden új volt, és nagyon izgalmas. Az oktatók nagyon türelmesek, és segítőkészek voltak velünk, mindent megmutattak és elmagyaráztak. Itt egy teljesen új antitest kifejlesztésében vettünk részt, a sejtek termelésétől, az antitest kiszűrésén át, végül a kimutató vizsgálatokat is elvégezhettük.


A kötelező programokon túl a hétvégéken lehetőségünk volt megismerkedni Tours városával, a Loir menti kastélyokkal, és Párizsban is eltölthettünk pár napot.
Úgy gondolom, sok új dolgot tanultunk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Ez egy olyan lehetőség, amiből nem sok adatik meg az egyetemi évek alatt, mindenképp érdemes kihasználni!

Réka és Flórián

A Franciaországban működő Groupe IMT ( www.groupe-imt.com) több mint harmincöt éve foglalkozik kozmetikai és gyógyszerészipari biotechnológus szakemberek specializált oktatásával. Ipari hátterüket a rendkívül nagyszámú ipari partnerrel való együttműködés adja. Franciaországban számos csúcsminőségű skill laboratóriumban, az ipari partnerekkel közösen fejlesztett tananyagok segítségével folyik az oktatás. Ennek jelentősége könnyen belátható: a képzést követően éppen ezeknél a gyógyszer- és kozmetikai cégeknél is megnyílnak elhelyezkedési lehetőségek.

Már magyar hallgatók is utazhatnak ki a képzési központok közül gyógyszertechnológiai és biotechnológiai skill laboratóriumba, továbbképzésre. A három magyarországi, vidéki egyetemmel közösen létrehozott együttműködés keretében minden nyáron két hetes időtartamra utazhat ki max. 5 fő gyógyszerész és biotechnológus hallgató Pécsről, melynek tandíját a keretszerződés értelmében a PTE ÁOK biztosítja.