Már két évvel ezelőtt foglalkoztatott egy majdani Erasmusos félév gondolata, ami szépen lassan tényleges elhatározássá érett. Abban, hogy német nyelvterületre szeretnék menni, már a legelején is biztos voltam. Aztán a partneregyetemek listáját böngészve akadt meg a szemem Regensburgon: a képek alapján gyönyörűnek tűnt. Fontos szempont volt számomra az is, hogy a város körülbelül Péccsel megegyező méretű, ugyanis az elveszettség, túlzott idegenség érzésétől félve nem szerettem volna nagyvárosban tanulni. Nem utolsó dolog az sem, hogy 800 km nem olyan vészes (mármint nyilván minden viszonyítás kérdése…) távolság otthontól.
Júniusban, miután megtudtuk, hogy elnyertem a pályázatot, a szüleimmel kiutaztunk egy hétvégére. Amikor életemben először álltam a híres Kőhídon, először szívtam magamba a hely hangulatát, teljes meggyőződéssel jelentettem ki, hogy én itt bizony jól fogom érezni magam. És –hál’ Istennek- így is lett, egy minden szempontból tökéletes szemesztert élhettem meg ott. És ha már megemlítettem: Regensburg lélegzetelállítóan gyönyörű város. Csodálatos a hangulata. Jó időben mindenhol emberek ülnek a folyóparton, .jpg)
szigeten, a városban, igazi felszabadult jókedvet sugároz a város.
Amikor megtudták, hogy mibe vágtam a fejszémet, sok ismerős rémisztgetett a rám váró bürökratikus csatákkal, végeláthatatlan ügyintézési procedúrákkal. Le kell szögeznem, hogy minden bámulatosan gördülékenyen zajlott. A regensburgi International Office (továbbiakban IO) egészen elképesztő szervezettséggel vezényelt le mindent: a szállást, a regisztrációt, a tantárgyakkal kapcsolatos dolgokat és még sokkal többet is. Az egyik legelső levélben javasolják, hogy szállást ne próbáljunk meg magunk keresni, mert nemcsak, hogy nehézkes, hanem nagyon drága is. Így hát én is rájuk bíztam magam, csak annyit kértem, hogy nagyon szeretnék saját fürdőszobával rendelkező szobát. A kérésemet szerencsére teljesíteni is tudták és ráadásul a szobámban kis „konyhabútor” is volt, így főzni is tudtam. Azt tudni kell, hogy a regensburgi kollégiumokban mindenkinek saját szobája van, nagyon sok esetben fürdőszobával, néha konyhával, mint nálam, egyébként pedig ezeken osztozni kell néhány másik emberrel.
Nagyon szerettem a kollégiumot, tökéletesen csendes volt, lehetett privátszférám, de ugyanakkor sokszor összegyűltünk a többiekkel együtt főzni, játszani, beszélgetni. 
Kicsit az egyetemtől ugyan messzebb laktam, de nem volt akadály, hiszen vittem itthonról biciklit. Apropó, bicikli. Ha láttál már valamelyik magyar városban sok biciklit, szorozd meg hárommal… körülbelül annyi van ott. Regensburg a biciklizés fellegvára. Rengetegen közlekednek két keréken, kiépített kerékpárutak, tökéletes infrastruktúra teszi ezt lehetővé. Sok Erasmusos hallgatótársam a megérkezés után ott vásárolt kerékpárt, majd a hazaút előtt túladott rajta. Nagyon menő volt, ahogy a városban együtt tekertünk sokszor. Igazán rugalmassá teszi az embert, hogy nem kell a buszokhoz alkalmazkodni (itt megemlíteném a hátrányt, hogy sajnos csak péntek és szombat esténként járnak éjfél után is a buszok).
Bár a szemeszter csak október közepén kezdődött, már szeptember harmadikán kiutaztam, hiszen részt vettem a négyhetes ILC-n (intenzív nyelvi kurzus). Itt napi hat órában tanultunk németül. De nem csak ez volt a hatalmas előnye, hanem hogy az IO rengeteg délutáni/esti programot szervezett nekünk: egyetemi körbevezetések, welcome party, bajor vacsora, karaoke este, hétvégente kirándulások. Megteremtették a színteret ahhoz, hogy megismerhessük egymást. Az elején lenyűgöző volt a nyitottság, amit mindenki részéről tapasztaltam. Úgy gondolom, Regensburgban tényleg csak az maradt egyedül, barátok nélkül, akinek ez volt a szándéka… Ami meglepő volt, hogy bár Németországban voltunk, szerintem egymás között többet beszéltünk angolul. Nagyon sokan voltak, aki semennyire sem tudtak németül. Bár gyógyszerészként csak németül hallgathattunk órákat, a többi karon szinte kivétel nélkül van erre angol nyelven is lehetőség.
Érdekes továbbá, hogy a regensburgi egyetem egy nagy campust ölel fel (kb. 20000 hallgatóval), épületek hálózata, ami valóságos útvesztő. Amíg a városról elmondható, hogy gyönyörű, az egyetemi épületekre használjuk inkább a praktikus szót… Viszont még a ronda betonmonstrumoknak is tud nagyon jó fiatalosan lüktető hangulatot adni a rengeteg egyetemista.
A szemeszter elején gondoltam, hogy majd csak valakikkel eltöltöm ezt az idő, bepakoltam egy csomó könyvet (emellett persze Netflix is opció volt az unalmas délutánokra)… Tévedni emberi dolog… Egy darab oldalt nem olvastam, nem néztem filmet… Reméltem ugyan, hogy nem leszek egyedül, de ilyen barátságokkal nem számoltam. Félelmetesen király csapatunk jött össze. Mindig csináltunk valamit, mentünk valahova: közös főzés, beülős beszélgetés, játék, rengeteg buli, de voltunk sörfőzdében látogatáson, korcsolyázni is (az IO a szemeszter közben is kínál programokat, amik mindig tök jó lehetőséget adtak a többi Erasmus-hallgatóval találkozni - mert hogy több százan voltunk). Heti egy, maximum két estét töltöttem otthon. Hétvégente pedig mindig utaztunk: büszkén jelenthetem ki, hogy szerintem valóságos szakértői lettünk a Bayern-Ticketnek, de volt, hogy „ottalvós” hétvégét töltöttünk el Kölnben, Drezdában és Karlovy Vary-ban, Csehországban.
Sokkal többet kaptam ettől a hat hónaptól, mint álmaimban remélni mertem volna. Elsősorban a barátságokért vagyok végtelenül hálás, hiszek benne, hogy ezek megmaradnak a jövőben is. Tényleg kilépést jelentett a komfortzónából, de hiszen ott kezdődik a fejlődés. Egészen biztosan több lettem: önállóbb, felszabadultabb. Sokat gazdagodtam szakmailag is; és nem beszéltem még arról, milyen rengeteget fejlődött mind a német, mind az angol nyelvtudásom.
Vörös Annamária (PTE-GYTK)