Betegtanácsadás és gyógyszerészi gondozás a gyakorlatban - Beszámoló

2011. november 18.

Összességében megállapítható, hogy a pécsi hallgatók ügyesen vették az akadályt. Egyesek kicsit megszeppentek, mások viccelődve kezelték a helyzetet, de végül valamennyien gyógyszerrel és tanácsokkal látták el betegeiket.

„Betegtanácsadás és gyógyszerészi gondozás a gyakorlatban"

A Hallgatói Verseny beszámolója

Délután egy órakor megnyílt az informatikai terem ajtaja, ahol az öt főből álló szakértő zsűri, az UnivTv stábja, a betegeket játszó – beöltözött - színészek és egy gyógyszerekkel megrakott „táraasztal” várta a harminchárom pécsi gyógyszerészhallgatót. Mindeközben a szomszédos előadóteremben kíváncsian várták a rendezvény nézői és szervezői, hogy a kivetítőn megtekinthessék miként mérettetnek meg a végzős gyógyszerészhallgatók az „éles patikai expediálást” szimuláló szituációkban.

A beteg gondozási és tanácsadási verseny célja a hallgatók alkalmazott farmakoterápiás tudásának, kommunikációs képességeinek felmérése (és fejlesztése), továbbá a gyógyszerészi hivatásra való gyakorlatias felkészülés volt. Ezen készségek fejlesztésének fontosságát igazolja, hogy nemzeti és nemzetközi betegtanácsadási rendezvényeket már évtizedek óta szerveznek szerte a világban.

Nagy szükség is van a megfelelő szakmai és kommunikációs ismeretekre, hiszen a mindennapi életben a betegek elsősorban a táraasztal mellett nyújtott teljesítményük alapján ítélik meg a gyógyszerészeket. A patikai dolgozók szakmai felkészültségükről elsősorban azáltal tehetnek tanúbizonyságot, hogy miként kommunikálnak, milyen tanácsokat tudnak adni és természetesen milyen szakmai döntéseket hoznak az expediálás során. Ez azonban még öt év tanulás és számtalan szakmai-gyakorlati munkaóra után sem egyszerű dolog. Pláne, ha kicsit bonyolultabb esettel találja szembe magát a gyógyszerész…

A PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézete által szervezett verseny „képzeletbeli” gyógyszertárába érkező első „beteg” egy negyven év körüli igen ingerült üzletember volt (Dr. Bozó Tamás – gyógyszerész, PhD hallgató, amatőr színész alakította), aki látszólag igen elfoglalt, még a gyógyszertárban is a mobiltelefonján intézi üzleti ügyeit. Hanyagul átadja vérnyomáscsökkentő gyógyszerének receptjét, de kiderül, hogy nem igazán szedi rendszeresen azt. Fejfájás csillapítót kér és közben hetek óta visszatérő erős fejfájásáról panaszkodik. Mikor a gyógyszerész rákérdez egyéb gyógyszereire és betegségeire, kiderül, hogy asztmás. Míg a hallgatók egy részének egy ilyen feszült és modortalan beteggel kellett kapcsolatot teremtenie, addig a többiek egy olyan „munkásemberrel” (Somogyi László, V. éves orvostanhallgató, amatőr színész) találkozhattak, aki a kocsmából hazafele menet néz be a patikába. Receptje alapján kiderül, hogy glaukómája van, de nem igazán érti mire is való a szemcsepp, sőt nem is használja azt rendszeresen. A szemei között érzett fájdalomra panaszkodva szintén fejfájás ellen kér gyógyszert. Az expediálás során kiderül, hogy májvédő gyógyszert is írtak már neki korábban, mivel saját bevallása szerint „rendszeresen fényezi az agyát sörrel”.

Még talán gyakorlott gyógyszerészek számára is kihívást jelenthetnek ezek az összetett szituációk, amelyekben egyszerre szembesülünk kommunikációs problémákkal, rossz beteg-együttműködéssel és a megfelelő gyógyszerválasztást befolyásoló társbetegségekkel. A színészek bámulatosan jól alakították szerepüket, megjegyzéseikkel és játékukkal mosolyt és vidámságot csaltak a zsűri és a nézőközönség arcára. A verseny megpróbáltatásain átesett hallgatók vidám hangulatban és remélhetőleg sok tapasztalattal gazdagodva, kávé és pogácsa mellett nézhették társaik szereplését a szomszédos teremben.

A zsűri tagjai (Dr. Télessy István, Dr. Forrai Márta, Dr. Pintér Erika, Dr. Aponyi Ildikó és Dr. Botz Lajos) egy előzetesen összeállított pontozólapon értékelték a versenyzők szakmai és kommunikációs teljesítményét. Borza Erzsébet első helyen, Szabó Ágnes második helyen és Szabó Katalin harmadik helyen végzett.

A verseny győztese és az általa helyesen megoldott gyógyszertári szituáció az alábbi vedón tekinthető meg:

Dokumentumok

  • Beszamolo-Gyogyszereszi_Gondozasi_es_Betegtanacsadasi_Verseny_Pecs_2011.pdf

    .pdf

    Letöltés