2012. január 20.

A Gyógyszerész Borversenyre sok szeretettel várjuk a borkészítést nem hivatásszerűen űző gyógyszerész-borászok, illetve legközelebbi hozzátartozóik borait.

Pécsi Gyógyszerész Borverseny felhívás


A gyógyszerészet ars, vagyis szakma, hivatás és művészet egyben, éppen úgy, mint a borászat. Csoda-e, ha számos tudós kolléga adta borkészítésre a fejét a századok folyamán? Kortárs gyógyszerész borászaink részére hoztuk létre a Gyógyszerész Borversenyt, ahol boraik megmérettethetnek, ők maguk pedig borítész szakértők hasznos tanácsaival gazdagodhatnak. A versenyen a borkészítést nem hivatásszerűen űző gyógyszerészek, illetve legközelebbi hozzátartozóik indulhatnak. A zsűri professzionális szakértők mellett a pécsi Gyógyszerésztudományi Szak borértő oktatói és hallgatói közül áll össze. A győztes elnyeri a Pécsi Egyetemi Gyógyszerész Bál bora címet. A Pécsi Egyetemi Gyógyszerész Bál egyben a PTE Gyógyszerésztudományi Szakán folyó oktató- és kutatómunka fejlesztését segítő, a PTE Gyógyszerésztudományi Szakot támogató, illetve a "Pécsi Egyetemi Gyógyszerészképzésért" Alapítvány jótékonysági rendezvénye is.

A bált megelőző Gyógyszerész Borversenyre sok szeretettel várjuk a borkészítést nem hivatásszerűen űző gyógyszerész-borászok, illetve legközelebbi hozzátartozóik borait. Örülnénk, ha megtisztelné rendezvényünket és versenyünket borainak nevezésével!

A Pécsi Gyógyszerész Borversenyre vonatkozó legfontosabb információk:

Borverseny időpontja:    2012. február 15. (szerda)
Nevezési határidő:         2012. február 13. (hétfő)
Kategóriák:            Vörösbor, Fehérbor, Rose, illetve Pálinka kategóriát is indítunk
Nevezés:             2-3 palack bor kategóriánként (pálinka esetén 1 üveg)
Nevezhetnek:             Gyógyszerész-borászok, illetve legközelebbi hozzátartozóik
Zsűri tagjai:             Borszakértők, PTE ÁOK GYTSZ oktatói és hallgatói
Minták beküldése:    Dr. Takács Gábor, PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet
7624 Pécs, Honvéd u. 3.
Díjazás:             Kategóriák győztes borait oklevéllel tüntetjük ki.

További információk: a PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézetében Dr. Takács Gábornál a 06-70-940-2227-es számon, valamint a Laboratóriumi Medicina Intézetben Dr. Poór Miklós PhD-hallgatónál a 06-30-513-2211.

Dokumentumok

  • Pecsi_gyogyszeresz_borverseny_meghivo_2012.pdf

    .pdf

    Letöltés