Beszámoló a Kórházi-klinikai gyógyszerészek idei pécsi szakmai hétvégéjéről: fókuszban a gyógyszerterápiás bizottságok és a gyógyszer-alaplisták

2015. szeptember 22.

A rendezvény címe is hangsúlyozta, hogy az intézményi gyógyszerterápiás bizottságok és a gyógyszer-alaplisták a finanszírozás és a napi szakmai kérdések fókuszpontjában állnak. Vagyis kell, hogy álljanak. Ezzel szemben a hazai gyakorlatban nem ritkán bizonytalanság övezi ezt a szakmai kérdéskört.

Egy szakmai rendezvény értékét talán az igazolja legjobban, ha a kollégák rendszeresen és egyre nagyobb számban vesznek rajta részt. Így elmondhatjuk, hogy a fiatal kórházi gyógyszerészek által 2012-ben kezdeményezett szakmai fórum „éretté” és egyúttal elfogadottá vált az intézeti gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek közt. Jelenleg az országban közel 400 gyógyszerész dolgozik a kórházakban és klinikákon, melyből ötven regisztrált kolléga jelent meg a pécsi továbbképzésen. A két nap alatt egy igen speciális, ámde annál fontosabb szakmai témát járhattunk körül.

Előadások

A rendezvény címe is hangsúlyozta, hogy az intézményi gyógyszerterápiás bizottságok és a gyógyszer-alaplisták a finanszírozás és a napi szakmai kérdések fókuszpontjában állnak. Vagyis kell, hogy álljanak. Ezzel szemben a hazai gyakorlatban nem ritkán bizonytalanság övezi ezt a szakmai kérdéskört. A rendezvény nem titkolt célja az volt, hogy felhívja az intézeti gyógyszerellátásban dolgozó gyógyszerészek figyelmét az aktívan működtetett gyógyszerterápiás bizottságok szakmai és gazdasági előnyeire. Mindezt úgy, hogy közben bemutassa a kiemelkedő hazai gyakorlatokat és kézzelfogható tanácsokkal segítse mindezek adaptálását. A két nap alatt valamennyi előadó kihangsúlyozta, hogy a főgyógyszerész szakmai koordinációjával tevékenykedő bizottság javítja a betegellátás színvonalát, hatékonyan képes korlátozni az indokolatlan gyógyszerkiadásokat, és egyúttal a gyógyszerészek megbecsülését is növeli a társszakmák körében.

Kórházi-klinikai gyógyszerészek pécsi szakmai hétvégéje

A pénteki előadássorozat egy átfogó szemléletet igyekezett adni a gyógyszerterápiás bizottságok szakmai megítéléséről, funkcióiról és működéséről. Ebben nagy segítséget nyújtott Prof. Dr. Fischer Emil felvezető előadása, aki gyakorló farmakológusként és több éves elnöki tapasztalatai alapján érzékeltette, hogy az orvos szakma és a kórházak számára is hasznos egy jól működő bizottság. Dr. Kocsis Béla, mint klinikai mikrobiológus és rendszeres bizottsági tag, szintén megerősítette a klinikus-gyógyszerész együttműködés ezen formájának kölcsönös szükségességét. A résztvevőknek lehetőségük nyílt hazánk két olyan intézményének vonatkozó szakmai gyakorlatát megismerni, melyek példaként szolgálhatnak valamennyi fekvőbeteg-ellátó intézmény számára. Prof. Dr. Botz Lajos az elmúlt 20 év tapasztalata alapján összegezte a PTE KK gyógyszerterápiás bizottság munkáját és eredményeit. 1993 óta számtalan előrelépés történt. Így például megvalósult az intézményben az új gyógyszerek felvételénél a „hármas értékelés” (gyártó/forgalmazó + klinikus + intézeti gyógyszertár), bevezetésre került az Intézményi antimikróbás rendelő, online intranetes szolgáltatás áll rendelkezésre és elérhetővé vált a gyógyszerhiányok kezelésének eljárási rendje. A főgyógyszerész kihangsúlyozta, hogy a bizottság motorját a kórházi, klinikai gyógyszerészek formálják, hiszen a témák többségét és a működés szabályait ők viszik a bizottság elé. Dr. Hankó Balázs a Semmelweis Egyetem gyógyszerterápiás bizottságának történetét, összetételét és munkafolyamatait mutatta be részletesen. A budapesti főgyógyszerész kihangsúlyozta, hogy a gyógyszerészek aktuális szakmai kérdések napirendezésével, gyógyszer-felhasználási elemzésekkel és szakmai ajánlások előkészítésével garantálják az eredményes munkát. A pénteki bevezető előadások tudatosították a résztvevőkben, hogy a gyógyszerterápiás bizottságok a gyógyszerellátási kérdések megoldását támogató alapvető szervek az intézményekben, ahol a gyógyszereléssel kapcsolatos döntéshozatal szakmai hátterét határozzák meg az egészségügyi intézmény elismert szaktekintélyei.

Kórházi-klinikai gyógyszerészek pécsi szakmai hétvégéje

A továbbképzést megszervező pécsi kórházi gyógyszerészek a szakmai fejlődésen túl a baráti kapcsolatok építését is célul tűzik minden éven a hétvége során. Közös belvárosi séta, kellemes vacsora és vidám interaktív vetélkedő katalizálta a kötetlen beszélgetéseket az előadások után. Nagy örömünkre az este folyamán összeállíthattuk a kórházi gyógyszerészek „hivatalos” egyedi koktéljait, megterveztük a szakmaterület egyenruháját és a vájt fülű kollégák megírták a kórházi gyógyszerészek indulóit is.

A szombati szakmai program a gyakorlati ismeretek elsajátítást célozta. A pécsi főgyógyszerész tételesen felsorolta a résztvevők számára, hogy hogyan lehet hatékony egy gyógyszerterápiás bizottság és mikor jó egy alaplista. Az előadás megvilágította az alaplista és a formulária közti különbséget, hiszen míg az alaplista intézeti szempontrendszer szerint válogatott gyógyszerkör, addig a formulária az alaplistás gyógyszerek intézeti (helyi) alkalmazására széleskörű további szakmai támogatást is nyújt. A formulária rendszer egy olyan szervezetek által alkalmazott multidiszciplináris, bizonyítékokon alapuló folyamat, mely a legjobb kezelési eredményeket ígérő gyógyszerek kiválasztásában és használatában segít amellett, hogy a beteg kockázatait és költségeit minimálisra csökkenti. Mivel a gyógyszer-alaplista menedzselés egyik legfontosabb eleme a beadványok értékelése, így Dr. Nyaka Bernadett pécsi kolléganő külön előadást állított össze a gyártói és klinikai lista bővítési beadványok értékelésének gyakorlati lépéseiről és szakmai szempontjairól. Az előadás értékét emelte a PTE KK nyomtatványainak részletes bemutatása és a felmerülő tipikus problémák szemléltetése. Természetesen a gyógyszer-alaplista gyógyszerészi szemléletű menedzselésére és aktív gyógyszerterápiás bizottsági munkára minden intézményben szükség van, így különösen értékes összefoglalót hallhattunk egy kis krónikus fekvőbeteg-ellátó intézmény mindennapi gyakorlatáról Dr. Ábrahám Eszter előadásában. A fiatal kolléganő eddigi munkájának bemutatásával igyekezte ösztönözni a hallgatóságot a szorosabb orvos-gyógyszerész együttműködésre és gyógyszerterápiás bizottsági feladatok felvállalására a kisebb kórházakban is.

Kórházi-klinikai gyógyszerészek pécsi szakmai hétvégéje

Az intézeti gyógyszertári értékelés igen komplex gyógyszerészi feladat (evidenciák, javallatok és helyettesíthetőség értékelése, árelemzések, javallatok stb.), így Dr. Nyaka Bernadett és Dr. Hornyák Judit kolléganők korábbi szakmai pályafutásukból kiemelt példákra alapuló workshopot szerveztek. Ezzel párhuzamosan Dr. Süle András, a KGYSZ Ifjúsági Állandó Bizottságának elnöke és a Péterfy Sándor utcai Kórház intézetvezető főgyógyszerésze, az általa koordinált workshop során az érdeklődő kollégákkal arra kereste a választ, hogy milyen tényezők befolyásolják a gyógyszerterápiás bizottságok sikerességét. Az igen részletekbe menő Ishikawa és SWOT analízisek eredményeként körvonalazódott, hogy az emberi tényezők, a működési elvek és a szervezeti kultúra befolyásolásával tehetőek sikeresebbé a gyógyszerterápiás bizottságok.

Hogyan tovább? A szervezők remélik, hogy a számos „take home message” által felvértezett kollégák intézményeikbe visszatérve megerősítik és felélénkítik a helyi gyógyszerterápiás bizottságokat. Biztosak vagyunk benne, hogy jövőre is sikerül aktuális szakmai kérdést tűznünk a kórházi gyógyszerészek pécsi szakmai hétvégéjének zászlajára.

A szervezők és a részvevő gyógyszerészek is hálásak a lelkiismeretesen felkészült előadók munkájáért és a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Szervezetének támogatásáért.

Dr. Fittler András