2016. február 12.

Gyártástrend 2016.02.11 - 12,13,14,15. oldal

Az elmúlt hónapok közbeszédében gyakorta felbukkanó téma volt a női önmegvalósítás. Ennek kapcsán két, a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat elnyert kutatónőt kérdeztünk a biotechnológiában elért eredményeikről.

A Nők a Tudományban Egyesület szerint a nők által véghezvitt sikeres kutatások és innovációk sokszor jobban rejtve maradnak, mint a férfi feltalálóké. Az esélyegyenlőség szellemében elengedhetetlen a női példaképek felmutatása és reflektorfénybe állítása minden területen, ezért az egyesület a TÁMOP 4.2.3 "Hétköznapi Tudomány" című projekt támogatásával három kategóriában (anyagtudomány, biotechnológia és űrkutatás) Kiválósági Díjat hirdetett.

Prof. dr. Pongrácz Judit, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar orvosi biotechnológia MSc szakának vezetője 2014-ben részesült az egyesület díjában, míg dr. Csuka Dorottya, a Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinika tudományos munkatársa, molekuláris biológus 2015-ben lett Junior Príma díjas kutató. Mindketten jó példák a program célkitűzéseire, amely az emberi erőforrásokat hivatott fejleszteni a kutatás és az innováció területén, egyrészt vonzóvá téve a kutatói életpályát, másrészt támogatva a tapasztalt kutatók tevékenységeit.

Egy tudományos díj mindig hosszú évek, évtizedek megfeszített tempójú munkásságát feltételezi. Mit jelent ez a díj az önök számára? Csuka Dorottya: Számomra azt, hogy a helyemen vagyok, és a kiváló szakmai támogatás mellett tudtam élni a lehetőségeimmel. Már gyermekkoromban nagyon érdekeltek a betegségek és az ezzel kapcsolatos tudás, ennek megfelelően gimnazistaként még az orvosi pályán képzeltem el magam, de végül az ELTE Természettudományi Karának biológus szakán kötöttem ki.

Pongrácz Judit: Óriási megtiszteltetésnek éreztem az elismerést, hosszú évtizedek munkáját díjazták. Azért fontos egy ilyen kitüntetés egy kutatónak, mert ezzel a társadalom és a kutatóközösség felől is elismerik a teljesítményét.

Miért döntöttek a kutatói pálya mellett? A gyógyítás vagy a felfedezés volt a motiváló erő? Cs. D.: Az egyetemen viszonylag korán, már a második évben bekapcsolódtam a tudományos diákköri munkába és kutatásokba az immunológiai tanszéken. Tudtam, hogy az immunológia és a genetika érdekel, és úgy láttam, hogy akkor jutok gyorsan előre, ha minél előbb betársulok a kutatásokba. Ezek a kutatócsoportok nagyon fontosak voltak a szakmai fejlődésemben. Itt megtanultam az alapokat, a különböző eljárásokat, a laboratóriumi módszereket, ám ez még főként elméleti tudás volt, még nem láttam a végén az embert. Negyedévesen kapcsolódtam egy ritka betegséggel foglalkozó kutatáshoz, az Angioödéma Csoporthoz, ahol munkatársaimmal kifejlesztettünk és értékeltünk olyan komplementrendszerrel kapcsolatos mérőmódszereket és eredményeket, amelyek a betegellátásban közvetlenül hasznosulnak. Ebből írtam a szakdolgozatomat is, illetve több szakmai publikáció született a kutatásról nemzetközi és hazai lapokban. Ezután, 2009-ben felvételiztem a Semmelweis doktori iskolájába, azóta is ez a munkahelyem.

P. J.: Az érdeklődésem nagyon szerteágazó, ennek megfelelően a kutatási hátterem is az. Biokémikusként írtam a diplomamunkámat, majd immunológusként folytattam. Személyes célom, hogy a kutatásainknak legyen társadalmi hasznuk, és a biotechnológia erről szól: hogy a laboratóriumi kutatást átvigyük a hasznosításba. A pályám elején szerettem volna világot látni, különböző módszereket elsajátítani. Elnyertem egy ösztöndíjat, amellyel az Egyesült Királyságban a birminghami oktatókórház tüdőklinikai laboratóriumába kerültem. Itt egy kiváló tüdőgyógyásszal dolgozhattam együtt, és bár akkor még azokkal a folyamatokkal foglalkoztam, amelyek a sejthalállal függnek össze, itt a tüdővel mint vizsgálandó szervvel is kapcsolatba kerültem. Miután az egyéves ösztöndíj letelt, látták, hogy a kutatásaimból publikáció lesz, és kérték, hogy maradjak még fél évet. Ezt követően felajánlottak egy állást, aminek hatására a férjem, aki biológus, szintén Birminghambe költözött. Az ott eltöltött 15 év során széles körű szemléletet sajátítottam el a biotechnológiai kutatások terén.

Hogy lehetne a legegyszerűbben megfogalmazni a kutatásaik társadalmi hasznát? Cs. D.: Nagyon szerencsés helyzetben vagyok a III. sz. Belgyógyászati Klinikán, hiszen sokféle beteg megfordul, sokféle szakterületű orvossal dolgozhatok együtt. A rutin diagnosztika mellett különböző kutatási munkálatokat is végezhetünk a betegek beérkező vérmintáiból. Így alakítottunk ki szakmai kapcsolatot egy diabétesszel foglalkozó orvossal is, aki a cukorbetegek fehérjeútját is vizsgáló kutatási témára pályázott. Korábban egy dániai kollaborációban részt vettem hasonló területen, ezért örömmel csatlakoztam a kutatáshoz. Ennek a munkának az eredménye, hogy sikerült igazolni - legalábbis az előzetes eredmények alapján -, hogy a cukorbetegekben megváltozik a fikolinok (immunrendszeri fehérjék) aránya és funkciója, az egészséges és diabéteszes páciensek komplementfehérje-összetételében eltérés mutatkozik. Többek között erre vezethető vissza, hogy a cukorbetegek nehezebben gyógyulnak bizonyos fertőző betegségekből. Ez a leíró vizsgálat útmutatást ad arra nézve, hogy milyen terápiás pontokon lehet beavatkozni, befolyásolni a fehérjék működését. Itt már jobban érzem a betegek közelségét. Ott vagyok, ahol szeretnék.

P. J.: Komoly eredményt érhetünk el a gyógyszerkutatásban és az egyéni terápiás módszerek tekintetében a tüdőbetegségeket illetően. A tüdőrák egy végzetes betegség, és Magyarország vezető a világranglistán a tüdőrák miatt bekövetkező halálozások számában. Arra keressük a megoldást, hogy a különböző szöveti elváltozásokra hogyan lehetünk terápiás hatással. A páciensekből szerzett egyedi szövetminták alapján három dimenzióban érnök  felépítjük a sejtek közötti kapcsolatokat, és ezen az élő szöveti modellen vizsgáljuk meg, hogy a konkrét esetben melyik terápiás szer hatékony. Olyan betegségmodelleket állítunk fel az általunk kidolgozott módszerek segítségével, amelyek lehetőséget adnak a különféle tüdőbetegségek, mint a cisztás fibrózis vagy gyulladásos betegségek megismerésére. A mesterségesen előállított, de élő tüdőszövet a környezeti veszélyek, a légszennyezés hatásának az elemzésében is segítséget nyújthat. Ezt a technológiát hasznosítja az általam alapított Humeltis Kft. a személyre szabott terápia kialakításában, illetve a gyógyszertesztelésben. A végső cél egy ténylegesen működő tüdőszövet létrehozása, amely szöveti regenerációra, transzplantációra is alkalmas lehet a jövőben.

Duda B éla, a Magyar B iotechnológiai Szövetség elnöke szerint tíz éven belül a biotechnológia vezető iparággá válhat Magyarországon. Önök, akik spin-off cégtulajdonosként és fiatal kutatóként ebben az iparágban dolgoznak, hogy látják ezt? Cs. D.: Számomra a biotechnológia célja az egészség védelme és az emberi életminőség javítása, és egyet tudok érteni Duda Bélával, mert rengeteg nagy koponya van Magyarországon. A KPS Orvosi Biotechnológiai Kft.-nél például kidolgoztak egy nagy adatbázist, amelyben a különböző daganatokban szenvedő betegek mutációs adatait rögzítik. Összegezve a betegek klinikai adatait, abszolút személyre szóló terápiát tudnak kitalálni, ők szerintem esélyesek egy nagy áttörésre. Sok a jó ötlet itthon, ezért is nagyon fontosak a kutatási pályázatok ösztöndíjai, amelyek finanszírozni képesek egy-egy kutatás létrejöttét. P. J.: Akár lehetne is vezető iparág a biotechnológia, de ha Magyarországot összehasonlítjuk a biotechnológiában ténylegesen vezető államokkal (USA, India, Izrael, Távol-Kelet), ahol hihetetlen gyorsan fejlődik az iparág, láthatjuk, bizony nagy kihívás előtt állunk. Akkor látnám az előrejelzés bekövetkeztét reálisnak, ha másfajta megközelítést alkalmaznánk, nemcsak Magyarországon, de Európában is. Az itteni üzleti szemlélettel ugyanis az a baj, hogy hiányzik a tőkeangyalok hagyománya, és bár az EU próbál üzleti támogatásokat nyújtani, mégis más, ha az ember a saját pénzével hazardíroz, és más, ha az európai adófizetők pénzével. 2014-ben alapítottam a Humeltis Kft.-t, ugyanis volt egy üzleti koncepcióm, amely számos érdeklődőt vonzott. Végül aztán az X-Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. fektetett be összesen 175 millió forintot a fejlesztésbe. Főleg külföldről érkeznek megrendelések, jellemzően a gyógyszeriparból, amely egy kifejezetten nagy kihívásokat tartogató terület. Mivel a gyógyszerészetben fontos, hogy minél biztonságosabban és célzottabban lehessen létrehozni egy-egy gyógyszert, a kifejlesztett tüdőszövet kifejezetten segít ezt elérni, hiszen a kísérletezést nem kell embereken végezni.

Mindketten elismertek a szakmájukban. Pályájuk során érzékeltek különbségtételt maguk és férfi munkatársaik között? Cs. D.: A szűkebb környezetemben azt tapasztalom, hogy nincs igazán különbség nők és férfiak között, de még fiatal vagyok ahhoz, hogy ilyen tapasztalataim legyenek. A biotechnológiában rengeteg a nő, így szükségessé vált annak a kiemelése, hogy a nők részt vesznek a tudományos életben - ám ez nekünk természetes. A SOTE-n sokkal több a női dolgozó, mint a férfi, ezért sem érezhetem az esetleges hátrányos megkülönböztetést. Viszont számítok arra, hogy az elkövetkezendő tíz évben lesz egy bizonyos mértékű elcsendesedés körülöttem, mert gyermekeket szeretnék vállalni, és ez egy időre teljes embert kíván.

P. J.: Pontosan, amikor a gyermekvállalás felmerül, akkor egy nő nagy kihívás előtt áll. Birminghamben éltünk tizenöt évig, ott jött világra a lányom. Nekem a szülési szabadságom négy hónap volt, onnantól kezdve a gyermekünk folyamatosan angol nyelvi környezetben volt, hiszen mindketten dolgoztunk. Angolul tanult meg először, és nem az anyanyelvén - ennek nagy szerepe volt abban, hogy hazaköltöztünk. A gyermekvállalást követően a nők helye megváltozik a tudományban, már nem tudnak elmenni a csoporttal sörözni, ott szakmai kapcsolatokat építeni, kimaradnak azokból a kohéziós programokból, amelyekre korábban még volt idejük. A ranglétrán felfelé haladva egyértelműen megfigyelhető a nők számának a csökkenése.

Mit szeretnének elérni a biotechnológiában kutatónőként az elkövetkezendő időben? Cs. D.: Olyan összefüggéseket szeretnék felfedezni, amelyeket eddig még nem írtak le: hogy különböző fehérjék hogyan viselkednek. Ilyen például az alig húsz éve felfedezett CFHR5 nevű fehérje - amelynek még nem tudjuk pontosan, hogy mi a szerepe, de egyre több jel utal arra, hogy bizonyos örökletes vesebetegségekben (hemolitikus urémiás szindróma, C3-glomerulopátiák) játszik szerepet. Már mi is azonosítottunk több mutációt a génben, amely ezt a fehérjét kódolja - az elkövetkezendő években azt fogom vizsgálni, hogy ezeknek a mutációknak milyen szerepük van a vesebetegek adott fehérjéinek működésében. Remélem, tíz éven belül lesz két gyermekem, és sikerül az emberek életminőségén is javítani - ezek motiválnak jelenleg.

P. J.: Nagyon sok minden érdekel, és a molekuláris összefüggések nagyon nagy területet fednek le a kutatásaimban. Szeretném megismerni az öregedés szabályozását, ez számomra óriási kihívás. Az eddigi mérések alapján akármennyit is igyekszünk javítani az életkörülményeinken, 120-130 évnél nem élhetünk tovább, mert a tüdőkapacitásunk annyira lecsökken, hogy képtelenség lenne. Szeretném megoldani, hogy éljünk a lehető legvégső határig, és életünk végén ne az legyen a fő probléma, hogy nem kapunk levegőt. Úgy szeretném megismerni a tüdő- és a sejtöregedés molekuláris hátterét, hogy végül képesek legyünk saját magunkat regenerálni

 

Dokumentumok