Beszámoló az Európai Gyógyszerész Karok Szövetségének 2023. évi valenciai konferenciájáról

Az Európai Gyógyszerész Karok Szövetsége (EAFP) évtizedek óta évi konferenciával várja az európai gyógyszerészképző helyeket, ahol elsősorban az oktatás és annak fejlesztése a téma, de aktuális kutatási témák is bemutatásra kerülnek. Pécsi delegáció most először vett részt ezen a rendezvényen, és egyben képviselte a pécsi képzőhely pedagógiai fejlesztési célkitűzéseit egy konferencia poszter által, másrészt a brnói Masayk Egyetem Gyógyszerésztudományi Karával közös előadás keretében Dr. Ambrus Tünde mutatta be az EUDC projekt keretében kidolgozott virtuális mobilitás kurzusunk elmúlt kétéves tapasztalatát.

A konferencia a gyógyszerészet, a gyógyszerészi gyakorlat és a gyógyszerészképzés fenntarthatóságának témáját járta körül. A téma széleskörű, hiszen a fenntarthatóságnak a gyógyszerészetben számos aspektusa van, és a gyógyszerészképzők felelőssége, hogy közvetlenül vagy közvetve miként járulhatnak hozzá az egyes aspektusokhoz.

A PTE GYTK munkatársai, az ÁOK, BTK és KTK társszerzőivel, valamint TDK hallgatóinkkal együttműködésben, az alábbi témákban mutattak be poszter előadásokat, valamint voltak társszerzői előadásnak:

  • International Co-operation in Course Development focused on the Online Pharmacy Market and Falsified Medicines
  • Evaluating Online Pharmacy Market participants in Germany: Analyzing Legal and Illegal Vendors with a brief comparisonto their Hungarian counterparts
  • A model for Interprofessional Pedagogical Knowledge Development in Pharmacy Education
  • Digital Marketing Strategies and Solutions in the Market of Online Medicines: Development of the Online Pharmacy Marketing Evaluation Toolkit

A konferencia részletes programja és absztraktgyűjteménye innen tölthető le: https://adeit-estaticos.econgres.es/21_EAFP/Scientific-programme.pdf

A világ számos felsőoktatási intézménye tett és tesz erőfeszítéseket ENSZ fenntartható fejlődési célok (Sustainable Development Goals, SDGs) megvalósítása érdekében. A Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség (FIP) a gyógyszerészet számára 21 olyan fejlesztési célt határozott meg, melyek a gyógyszerészi szakma átalakulását és fejlődését hivatottak kijelölni, e célok közül egy kifejezetten a fenntarthatósággal foglalkozik.

A Gyógyszerésztudományi karok kulcsszereplői a fenntarthatósági folyamatoknak, hiszen hozzájárulhatnak a (1) A gyógyszerészeti munkaerő és gyakrolat, ezáltal az egészségügyi ellátó rendszer fejlesztéséhez, (2) Az ökológiai fenntarthatósághoz a társadalmi és szociális hozzájárulás, valamint a kutatás és innováció révén. Valamint támogatják a zöld gyógyszerészeti gyakorlatokat a gyógyszerek fejlesztése, gyártása, forgalmazása és felhasználása során. (3) A gyógyszerészek oktatásához, amely a hallgatók elvárásainak és az érdekelt felek igényeinek való megfeleléssel összefüggésben teremt lehetőséget a szakma rugalmas adaptálóképességéhez.

Az EAFP-konferencia olyan hálózatépítési platformként szolgál, ahol mindannyian tanulunk egymástól. A szervezet küldetése, hogy a gyógyszerészképzés és a gyógyszerészet fejlődésének élvonalába álljon, támogatva az európai gyógyszerészképzők közötti hálózatépítést és egyúttal hidakat teremtsen a szakma jövőjét érintő témák egyeztetésre globális kontextusban.

Látogasson el az alábbi linkre, hogy megismerje a FIP célokat, és megtudja, mit tehet a megvalósítás támogatásáért: https://developmentgoals.fip.org/

 

Az összefoglalót készítette Fittler András és Ashraf Amir Reza