A Pécsi Tudományegyetem március 15-e alkalmából megtartotta Díszdoktoravató Ünnepi Szenátusi Ülését, amelynek keretén belül felavatták az új egyetemi tanárokat, átadták a címzetes egyetemi tanári és docensi, professzor emeritusi és emerita kitüntetéseket, valamint a díszdoktori címek adományozására is sor került. A jeles eseménynek a PTE Közgazdaságtudományi Kar Dr. Halasy-Nagy József Aulája adott otthont.
A Gyógyszerésztudományi Kart érintően az alábbi elismeréseket osztották ki:
- dr. Kvell Krisztián, a Gyógyszerésztudományi Kar általános, tudományos és innovációs dékánhelyettese, valamint a Gyógyszerészi Biotechnológia Intézet intézetvezető-helyettese és egyetemi tanára, professzori kinevezést kapott, ünnepélyesen átvehette professzori talárját.
- dr. Télessy István a Szegedi Orvostudományi Egyetem címzetes egyetemi docense, címzetes egyetemi tanári címet, valamint az egyetem címerével ellátott ezüst kitűzőt vehetett át.
- dr. Süle András, a Budapesti Péterffy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet főgyógyszerésze címzetes egyetemi docensi elismerésben részesült, valamint az egyetem címerével ellátott ezüst kitűző is megillette.
Az ünnepségen Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora kiemelte, hogy a frissen kinevezett professzorok és címzetes oktatók nemcsak saját szakterületük meghatározó képviselői, hanem az egyetem oktatási és kutatási tevékenységének is meghatározó szereplői. Hangsúlyozta, hogy az egyetemi tanárok feladata túlmutat a puszta tudásátadáson, céljuk a hallgatók kritikai gondolkodásának fejlesztése és az ismeretek rendszerezésének elősegítése.
Az elismerések megerősítik a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának elkötelezettségét a tudományos és oktatási kiválóság iránt, és hozzájárulnak az intézmény tovább fejlődéséhez, valamint a hazai és nemzetközi szakmai közösségben való elismertségéhez.
Forrás és fotók: