Kedves Kollégáink! Kedves PTE GYTK Alumi Tagok!
Egyetemünkön 2019 óta elérhető hallgatóink és munkatársaink számára a személyes és szakmai életünk eredményességét segítő, soft skilleket fejlesztő programok egyik meghatározó képzése a „Kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása” című program.
Együtt fejlődünk! Karunk hisz a tudásmegosztás erejében. Stratégiai célkitűzésünk, hogy olyan szakmai fórummá váljunk, ahol munkatársaink, valamint a gyógyszertári, kórházi-klinikai és ipari területen dolgozó kollégák, Alumni tagok együtt tanulhatnak, fejlődhetnek és inspirálódhatnak, miközben közösen formálják a szakmai közösség jövőjét, ezért sok szeretettel várjuk a két napos tréningen a PTE GYTK munkatársait, a gyógyszertárakban, kórházi-klinikai és ipari területen, valamint a szakmában elhelyezkedett Alumnikat.
Regisztrációs határidő 2024. december 30.
A világ első számú személyes eredményességet fejlesztő programjaként ismert „A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása” szemléletformáló program, melyet Dr. Stephen R. Covey hozott létre, ötvözi az eredményesség örök érvényű alapelveit a modern technika és gyakorlat vívmányaival.
Mit nyújt a program?
A 7 szokás az emberi eredményesség alapelvein nyugvó gondolkodási mintákat és ezekkel összhangban lévő viselkedésmintákat közvetít.
Céltudatosabb és hatékonyabb munkaszervezést
Erősebb, tartósabb munkahelyi kapcsolatokat
Hosszú távú sikert elősegítő gondolkodásmódot
Eszközöket a folyamatosan változó világban való boldoguláshoz
További információk a szakmai tartalomról: https://franklincovey.hu/7-szokas/
Kollégáink és Karunk Alumni tagjai részére két alkalommal biztosítjuk a tréninget:
2025. január 9 (csütörtök) -10 (péntek) napközben 9:00-16:00 óra között; vagy
2025. január 13 (hétfő) -14 (kedd)napközben 9:00-16:00 óra között
A GYTK munkatársai és a Pécsett végzett kollégák számára a kétnapos tréning programon térítésmentesen lehet részt venni, az RRF-2.1.2-21-2022-00018 azonosító számú Gyakorlatorientált felsőfokú képzések infrastrukturális- és készségfejlesztése című pályázat keretében. A képzés elvégzéséről igazolást állítunk ki. A tréningnapok során szendvics/pizza ebédet, kávét, GYTK-s teát és jó hangulatú környezetet biztosít a Kar.
Regisztráció az alább linken végezhető el. A korlátozott helyek száma miatt a részvételi lehetőséget a motiváció és a jelentkezési sorrend figyelembevételével biztosítjuk. A szakmai programmal kapcsolatos kérdés esetén forduljanak bizalommal Bányai Edit és Kuráth Gabriella intézményi belsőtrénerekhez. A tréningnapok technikai információi és a regisztráció kapcsán Papp Zsuzsanna kollégánkat keresheti.
Regisztráció itt: https://forms.office.com/e/pYe8vdgnwx?origin=lprLink
Üdvözlettel,
a PTE GYTK közössége