Hírek

Egyéb hírek - 2018. július 23, hétfő

Középiskolások hete és nyári orientációs tábor

A pécsi Gyógyszerésztudományi Kar szakmai eseményeinek beszámolója

2018. július 1-6. között került megrendezésre a „Középiskolások hete” elnevezésű, egyhetes nyári orientációs tábor a PTE Általános Orvostudományi és Gyógyszerésztudományi Karain a Felvételi és Hallgatói Szolgáltató Iroda szervezésében. Az egy hetes programon olyan 9-13. évfolyamos középiskolás diákokok vettek részt, akik érdeklődnek az általános orvos-, fogorvos-, gyógyszerésztudományi képzés, valamint az orvosi biotechnológia képzés iránt.

Az érdekes és vidám szakmai és társasági programokkal teli hét egyik napján a résztvevők bepillantást nyerhettek a Gyógyszerésztudományi Kar laboratóriumaink és intézeteink munkájába, valamint a gyógyszerész szakma rejtelmeibe. Nagy örömünkre valamennyi alábbi programon sok érdeklődő diák vett részt.

Gyógyszerek és mérgek vizsgálata: A szervezetbe kerüléstől a hatás kialakulásáig (Gyógyszerhatástani Tanszék) A program során röviden bemutattuk, hogy szervezeti egységünkben milyen módszerekkel vizsgáljuk a gyógyszereket és különböző toxinokat, beleértve a fehérjékkel és egyéb molekulákkal történő kölcsönhatásaikat, analízisüket, valamint élő rendszerekre kifejtett hatásaikat.

Milyen egy modern gyógyszertár a tára mögött? (PTE KK UNIV Gyógyszertár és GYTK Gyógyszerészeti Intézet) A betegellátás színvonalát emeli, egyúttal a gyógyszertári munkát lényegesen megkönnyíti néhány korszerű megoldás alkalmazása, mint például a számítógép vezérlésű gyógyszer komissiózó automata, amely merőben új lehetőségeket biztosít a gyógyszertár szervezésére, hiszen automata juttatja a gyógyszerkiadó szakemberek kezéhez a kívánt készítményt. Ezáltal felgyorsul a gyógyszerellátás, amelynek köszönhetően az officina valóban a beteggondozás és egészségügyi tájékoztatás minőségi környezetévé válik. A kialakítás során nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a betegek és fogyasztók megfelelő tájékoztatását korszerű eszközökkel is segítsék, továbbá a gyógyszerészi gondozáshoz és tanácsadáshoz is megfelelő teret és felszerelést biztosítsanak.

Gyógynövények a kertben (Farmakognóziai Intézet) A program során – az EGSC-Melius Gyógynövénykertben történő kerti séta keretein belül – az érdeklődők megismerkedhettek a leggyakoribb gyógy- és fűszernövényekkel. A résztvevőknek lehetőségük nyílt megismerni az aromaterápiában alkalmazott, manapság nagy népszerűségnek örvendő illóolajokat és ezen illóolajok alkalmazási módjait. A gyógynövényekkel kapcsolatos tudásukat keresztrejtvény formájában ellenőrizhették a diákok, amelyet gyógynövényekből készült limonádéval jutalmaztunk.

„Világító” egerek? (Gyógyszerészi Biotechnológia Intézet) A bemutató során az érdeklődők megismerkedhettek a biotechnológiai alapú génterápiás lehetőségekkel, gyakorlati példán keresztül. Ugyanezen biotechnológiai módszerek használatosak genetikailag módosított laboratóriumi állatok létrehozására, melyre jó példa a GFP (green fluorescent protein) markergénnel rendelkező egértörzs. Ez a GFP+ egértörzs is bemutatásra került, ami a köznyelvben „világító” egérként lett közismert. Szó esett a génmódosított laborállatok használatáról is, a GFP+ ’világító’ egerek konkrét gyakorlati példáján keresztül.

Betekintés a gyógyszerek készítésébe (Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet) A program alatt betekintést lehet nyerni az egyedi magisztrális gyógyszerek készítésébe (pl. kúp, kenőcs, kapszula, oldatok) és ki is lehet próbálni a készítést. Az ipari gyógyszergyártás is röviden bemutatásra kerül a tablettázáson keresztül.

Bízunk benne, hogy a fenti programok nem csupán érdekesek és szórakoztatóak volta, de segítséget is nyújtottak a pályaválasztás előtt álló diákok számára! Egyúttal köszönettel tartozunk résztvevő intézeteink munkatársainak kreatív munkájáért és az ÁOK GYTK Felvételi és Hallgatói Szolgáltató Iroda munkatársainak a program megszervezéséért.

a Gyógyszerésztudományi Kar munkatársai nevében

Dr. Fittler András

dékánhelyettes

Hírarchívum