Aktuális továbbképzéseinkért kattintson ide
Általános ismeretek a gyógyszerész továbbképzésekről
A gyógyszerészek továbbképzésre kötelezettek számára a továbbképzések teljesítése a szakmai működési nyilvántartásba vétel feltétele. A továbbképzések teljesítését, az ötéves ciklusokban teljesítendő feltételeket folyamatosan nyilvántartják az egyetemek Szak- és Továbbképző egységei és értesítik a működési nyilvántartási szervet.
A pályakezdők figyelmébe ajánlott, hogy jelentkezzenek be a kapott működési nyilvántartási számmal az általuk választott felsőoktatási intézményhez. A bejelentkezés a „gyoftex” nyilvántartásban való megjelenést eredményezi, a továbképzettek számára regisztráció szükséges a portálon (ehhez kattintson ide). A gyógyszerész kolléga a pontjait is figyelemmel kísérheti a GYOFTEX-en, valamint a tanfolyamszervezőknek a továbbképzéseken való részvétel igazolása és a pontok felvezetése is itt lehetséges.
A tanfolyamokra jelentkezés történhet a pécsi Gyógyszerésztudományi Szak által szervezett képzésekre az interneten, a gyoftexen illetve telefonon a tanfolyamszerevezésért felelős szakintézetekben. Ez utóbbi esetben mindenképpen kérjük megadni a működési számot, elérhetőséget (mobil-szám, email-cím) és a számlázási címet!
Pontok teljesíthetősége:
Egy továbbképzési idõszak alatt – azaz 5 év alatt - szakképesítésenként legalább 250 pontot kell teljesíteni.
Minősített tanfolyam szervezője felsőoktatási intézmény vagy országos szakmai intézmény lehet.
Az alábbi táblázat segítség az áttekinthetőségben:
Kötelező szintentartó | Szabadon választható | Gyakorlati |
---|---|---|
legalább 50 pontot kötelező szintentartó továbbképzés szakképesítésenként | minősített elméleti továbbképzési tanfolyam, legalább 25 pont szakképesítése(i) szerepel(nek) | legalább 3 évet kell hazai vagy külföldi foglalkoztatónál szakterületnek megfelelő munkakörben Egy év értéke 20 pont. Részmunkaidő – időarányos |
valamennyi olyan szakképesítés tekintetében elismerésre kerül, amely a teljesített továbbképzés célcsoportjában szerepel. | - munkahelyen belül szervezett rendszeres továbbképzés, - szakmai célú tanulmányút, - az adott szakterületen végzett tudományos tevékenység, - egyéni továbbképzés | |
felmérő teszttel zárul | ||
A továbbképzési időszak alatt egy kötelező szintentartó továbbképzés a továbbképzésre kötelezett számára térítésmentes | távoktatási– évente legfeljebb 20 pont | |
felsőoktatási intézmények, szerinti országos szakmai intézmények szervezik és bonyolítják le. | bármely gazdálkodó szervezet szervezhet | |
Egy évben szakképesítésenként 100 pontnál több elméleti pontérték nem ismerhető el. | Egy évben szakképesítésenként 100 pontnál több elméleti pontérték nem ismerhető el. | |
egy továbbképzési időszak alatt szakképesítésenként legalább 250 pontot kell teljesítenie. | egy továbbképzési időszak alatt szakképesítésenként legalább 250 pontot kell teljesítenie. | egy továbbképzési időszak alatt szakképesítésenként legalább 250 pontot kell teljesítenie. |
a továbbképzési időszak utolsó évében szerzett legfeljebb 50 továbbképzési pont vihető át a következő időszakba, mely szabadon választható elméleti pontként kerül elismerésre. | a továbbképzési időszak utolsó évében szerzett legfeljebb 50 továbbképzési pont vihető át a következő időszakba, mely szabadon választható elméleti pontként kerül elismerésre. | a továbbképzési időszak utolsó évében szerzett legfeljebb 50 továbbképzési pont vihető át a következő időszakba, mely szabadon választható elméleti pontként kerül elismerésre. |
Teljesítendő pontok:
Kötelező szintentartó: | Szabadon választható: | Gyakorlati pontok: |
---|---|---|
50 - pont | 100 - pont (pl. 5 év – 20 pont távoktatás, de: 25 pont minősített tanfolyamból legyen) | 60 - 100 pont (5 év – 20 pont, min. 3 évre 60 pont, pótolható elméleti pontokkal) |
A rendeletben részletesen leírják
- a választható pontoknál az egyedi továbbképzésekre adható pontokat,
- a gyakorlati pontok hiánya esetén a pótlás lehetőségét.
PTE Gyógyszerésztudományi Kar Vezetősége
További információk a gyoftex.hu portálon.
A PTE Gyógyszerésztudományi Kar által szervezett aktuális gyógyszerész továbbképzések
Általános információkért kattintson ide
Kedves Kollegénők / Kollégák! Szeretettel várjuk Önöket az alábbi továbbképző tanfolyamainkra!
Kötelező szintentartó továbbképzés gyógyszerészek részére
2019. november 8-10. (péntek, szombat és vasárnap) - Pécs
Helyszín: Pécs - létszámtól függően a későbbiekben kerül meghatározásra
Díja: 40.000,- Ft
Továbbképzés jellege és pontszáma: Kötelező szintentartó 50 pont.
GYOFTEX kódszám: PTE ÁOK/2019.II./00012
Célcsoport szakképesítés: 1. farmakológia, farmakoterápia | 2. fitoterápia | 3. gyógyszer-információ és terápiás tanácsadás | 4. gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül) | 5. gyógyszerészi gondozás | 6. gyógyszertár üzemeltetés, vezetés | 7. gyógyszertári minőségbiztosítás | 8. gyógyszerügyi szakigazgatás | 9. klinikai laboratóriumi gyógyszerészet | 10. kórházi-klinikai szakgyógyszerészet | 11. onkológiai gyógyszerészet | 12. parenterális gyógyszerelés
Az 50 pontos kötelező szinten tartó továbbképzésen történő részvétel térítésmentes (államilag támogatott) azon kollégák számára, akik az 5 éves továbbképzési ciklus alatt még nem vették igénybe a térítésmentességet. Kérjük, mindenképpen szíveskedjen térítésmentességre vonatkozó igényét a jelentkezés során a GYOFTEX felületen megjelölni!
Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 1. Minimális létszám: 100 fő.
További információ és jelentkezés a GYOFTEX-en.
Érintett témakörök:
I. Gyógyszerészek klinikai ismeretei: gyakorlati bőrgyógyászat, neurológia, pszichiátria, nephrológia, kardiológia, gasztroenterológia, diabetológia, gyorsdiagnosztikumok, reanimáció.
II. Aktuális gyógyszerészeti kérdések: biológiai gyógyszerek, gyógyszerészek az onkológiai betegellátásban, táplálásterápia, gyógyszertári gazdálkodás aktuális kérdései, EESZT és az eRecept, a gyógyszerészi gondozás jelene és jövője, személyre szabott gyógyszerelés, per os készítmények gyógyszertechnológiája, egészségügyi technológia-értékelés, étrendkiegészítők, növényi gyógyszerek, gyógyteák, NSAID és fájdalomcsillapítók farmakológiája, gyógyszerártalmak, gyógyszerhiányok, objektív gyógyszerhatás igazolása, internetes gyógyszerforgalmazás.
Cég által szponzorált előadás a hivatalos továbbképzési programban nem szerepel!
Előadóink:
Dr. Bátai István, Dr. Bertalan Lóránt, Prof. Dr. Botz Lajos, Dr. Fittler András, Prof. Dr. Gyulai Rolland, Dr. Higyisán Ilona, Dr. Horváth Györgyi, Prof. Dr. Komócsi András, Prof. Dr. Komoly Sámuel, Dr. Kuzma Mónika, Dr. Miseta Ildikó, Prof. Dr. Nagy Judit, Dr. Pál Szilárd, Prof. Dr. Pethő Gábor, Prof. Dr. Pongrácz Judit, Dr. Rinfel József, Dr. Sipos Katalin, Dr. Sohajda Attila, Prof. Dr. Soós Gyöngyvér, Szabóné Dr. Schirm Szilvia, Dr. Télessy István, Prof. Dr. Tényi Tamás, Dr. Vida Róbert György, Dr. Vincze Áron, Dr. Zemplényi Antal
Tudományos információ:
Prof. Dr. Botz Lajos Ph.D., Dr. Habil. egyetemi tanár, intézetigazgató, PTE GYTK Gyógyszerészeti Intézet és Klinikai Központi Gyógyszertár, 7624 Pécs, Honvéd utca 3. E-mail: lovasz.andrea@pte.hu
Szervezési és regisztrációs információ:
Lovász Andrea ügyvivő szakértő, PTE GYTK Gyógyszerészeti Intézet és Klinikai Központi Gyógyszertár, 7624 Pécs, Honvéd utca 3. E-mail: lovasz.andrea@pte.hu
Szálláslehetőségek:
Centrum Apartmanhotel
7624 Pécs, Damjanich János u. 11. Tel.: +36 72 251 184, Fax: +36 72 251 462, +36 72 998 641, Mobil: +36 30 227 59 61, +36 30 658 94 80, E-mail: centrum@apartmanhotelpecs.hu; https://www.apartmanhotelpecs.hu/1/centrum-apartmanhotel-egyszeru-elegancia
Hungária Apartmanház
7624 Pécs, Hungária u. 17. Mobil: +36 30 227 5961, +36 30 658 9480, E-mail: hungaria@apartmanhotelpecs.hu; https://www.apartmanhotelpecs.hu/2/hungaria-apartmanhaz-mediterran-hangulat
Laterum Hotel
7633 Pécs, Hajnóczy u. 37-39. Tel.: +36 72 252 113, Fax: +36 72 252 131, E-mail: laterum@laterum.hu; http://laterumhotel.hu/hu/kapcsolat
Corso Hotel
7626 Pécs, Koller u. 8. Tel.: +36-72-421-900, E-mail: reception@corsohotel.hu;https://corsohotel.hu/en/home/
Szent György Fogadó és Étterem
7623 Pécs, Nagyvárad u. 23. Tel.: +36-72-221-121. E-mail: info@szentgyorgyfogado.hu;http://szentgyorgyfogado.hu/szobafoglalas/
Kötelező szintentartó továbbképzés gyógyszerészek részére
2017. március 3-5. (péntek, szombat és vasárnap) - Veszprém
Helyszín: Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2.
Díja: 30.000,- Ft
Továbbképzés jellege és pontszáma: Kötelező szinten tartó 50 pont.
Kódszám: PTE ÁOK/2017.I./00015
Célcsoport szakképesítés: 1. farmakológia, farmakoterápia | 2. fitoterápia | 3. gyógyszer-információ és terápiás tanácsadás | 4. gyógyszerellenőrzés | 5. gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül) | 6. gyógyszerészi gondozás | 7. gyógyszertár üzemeltetés, vezetés | 8. gyógyszertári minőségbiztosítás | 9. gyógyszerügyi szakigazgatás | 10. klinikai laboratóriumi gyógyszerészet | 11. kórházi-klinikai szakgyógyszerészet | 12. onkológiai gyógyszerészet | 13. parenterális gyógyszerelés
Az 50 pontos kötelező szinten tartó továbbképzés továbbképzésen történő részvétel térítésmentes (államilag támogatott) azon kollégák számára, akik az 5 éves továbbképzési ciklus alatt még nem vették igénybe a térítésmentességet. Kérjük, mindenképpen szíveskedjen térítésmentességre vonatkozó igényét a jelentkezés során a GYOFTEX felületen megjelölni!
Jelentkezési határidő: 2017. február 3. Minimális létszám: 90 fő. A kötelező szinten tartó továbbképzés péntektől vasárnapig zajlik Veszprémben 2017. március 3-5. között.
További információ és jelentkezés a GYOFTEX-en.
Elhangzott előadások címére kattintva töltheti le a tananyagot (kód szükséges a megnyitáshoz):
- Prof. Dr. Botz Lajos előadásai (2017. március 3-án és 2017. március 4-én: A gyógyszerek helyettesíthetőségének szakmai alapjai. Hitek és tévhitek a generikumokkal kapcsolatban. A gyógyszerellátás új kihívása: az információs technológia és internet. Hogyan alakítja át a gyógyszerellátást és gyógyszerészi gyakorlatot? A nem gyógyszerként engedélyezett termékkör. A helytálló gyógyszerészi megítélésük szempontjai. Mit tanácsolhatunk és mit nem ezen termékek kapcsán?)
- Prof. Dr. Pethő Gábor előadásai (2017. március 3-án: Farmakokinetikai paraméterek klinikai jelentősége, különösen a bioekvivalencia vizsgálatok során alkalmazottakra. Fájdalomcsillapító hatóanyagaink farmakológiája, helytálló gyógyszerészi tanácsadás szempontjai. Nem-szteroid gyulladáscsökkentő hatóanyagaink értékelése, újabb farmakológiai ismeretei I. és II.)
- Dr. Fittler András előadásai (2017. március 3-án: Gyógyszerészi tanácsadás lehetőségei a gyógyszerek helyettesítésénél. Generikus kommunikáció és gondozás? Online gyógyszerforgalmazás: lehetőségek és veszélyek. Az internetes gyógyszerforgalmazás európai szabályozása. Ellentmondások és lehetőségek)
- Dr. Télessy István előadásai (2017. március 4-én: Táplálásterápia alapelvei. Táplálásterápia gyógyszerészi vonatkozásai: amit a gyógyszerészeknek is tudnia kell, betegtanácsadási feladataik)
- Dr. Bátai István előadásai (2017. március 4-én: Reanimáció. Anesztézia)
- Prof. Dr. Nagy Judit előadásai (2017. március 4-én és 2017. március 5-én: A gyakorlati nephrologia alapelvei, gyógyszerészi ismeretek, feladatok. A krónikus vesebetegségek epidemiája. Metabolikus szindrómában, elsősorban hypertoniában kialakuló krónikus vesebetegségek. Vesebetegek hypertoniája. Gyógyszerészi ismeretek, betegtanácsadási feladatok. Gyógyszerek okozta vesekárosodások. Krónikus vesebetegek gyógyszerelése. Gyógyszerészi ismeretek, betegtanácsadási feladatok. Húgyúti infekciók)
- Dr. Pál Szilárd előadásai (2017. március 4-én: Generikus gyógyszerkészítmények gyógyszertechnológiai és biofarmáciai jellemzői. Készítmény (speci)-elemzés technológiai szempontból)
- Dr. Horváth Györgyi előadása (2017. március 4-én: Gyógynövények a gyógyszertárban: lehetőségek és korlátok)
- Dr. Mayer Klára előadása (2017. március 4-én: Gyógyszertári minőségbiztosítás aktualitásai. A magisztrális gyógyszerkészítés aktualitásai)
- Szabóné Dr. Schirm Szilvia előadása (2017. március 5-én: Onkológiai betegek táplálásterápiájának alapelvei. Kórházi és közforgalmú gyógyszerészek feladatai)
- Dr. Miseta Ildikó előadása (2017. március 5-én: A gyógyszerészi gondozáshoz kapcsolódó laboratóriumi vizsgálatok, gyorstesztek. Helytálló gyógyszerészi megítélésük és a tanácsadás szempontjai)
- Dr. Vida Róbert György előadása (2017. március 5-én: Gondozási tevékenységek az irányelveknek megfelelően: alap és emelt szintű gyógyszerészi gondozás)
Kötelező szintentartó továbbképzés gyógyszerészek részére
2017. március 11., április 8. és május 13. (szombati napokon) - Pécs
Helyszín: 7624 Pécs, Szigeti út 12. PTE ÁOK épülete
Díja: 30.000,- Ft
Továbbképzés jellege és pontszáma: Kötelező szinten tartó 50 pont.
Kódszám: PTE ÁOK/2017.I./00016
Célcsoport szakképesítés: 1. farmakológia, farmakoterápia | 2. fitoterápia | 3. gyógyszer-információ és terápiás tanácsadás | 4. gyógyszerellenőrzés | 5. gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül) | 6. gyógyszerészi gondozás | 7. gyógyszertár üzemeltetés, vezetés | 8. gyógyszertári minőségbiztosítás | 9. gyógyszerügyi szakigazgatás | 10. klinikai laboratóriumi gyógyszerészet | 11. kórházi-klinikai szakgyógyszerészet | 12. onkológiai gyógyszerészet | 13. parenterális gyógyszerelés
Az 50 pontos kötelező szinten tartó továbbképzés továbbképzésen történő részvétel térítésmentes (államilag támogatott) azon kollégák számára, akik az 5 éves továbbképzési ciklus alatt még nem vették igénybe a térítésmentességet. Kérjük, mindenképpen szíveskedjen térítésmentességre vonatkozó igényét a jelentkezés során a GYOFTEX felületen megjelölni!
Jelentkezési határidő: 2017. február 10. Minimális létszám: 70 fő. A kötelező szinten tartó továbbképzés három különböző szombati képzési napon zajlik: 2017. március 11., április 8. és május 13.
További információ és jelentkezés a GYOFTEX-en.
Elhangzott előadások címére kattintva töltheti le a tananyagot (kód szükséges a megnyitáshoz):
- Prof. Dr. Pethő Gábor előadásai (2017. március 11-én és 2017. április 8-án: Farmakokinetikai paraméterek klinikai jelentősége, különösen a bioekvivalencia vizsgálatok során alkalmazottakra; Fájdalomcsillapító hatóanyagaink farmakológiája, helytálló gyógyszerészi tanácsadás szempontjai; Nem-szteroid gyulladáscsökkentő hatóanyagaink értékelése, újabb farmakológiai ismeretei. A helytálló gyógyszerészi megítélésük szempontjai)
- Prof. Dr. Perjési Pál előadása (2017. március 11-én: Amit a gyakorló gyógyszerésznek a gyógyszermetabolizmusról tudnia kell)
- Dr. Fittler András előadásai (2017. március 11-én: Gyógyszerészi tanácsadás lehetőségei a gyógyszerek helyettesítésénél. Generikus kommunikáció és gondozás? Online gyógyszerforgalmazás: lehetőségek és veszélyek. Az internetes gyógyszerforgalmazás európai szabályozása. Ellentmondások és lehetőségek)
- Prof. Dr. Botz Lajos előadásai (2017. március 11-én: A gyógyszerek helyettesíthetőségének szakmai alapjai. Hitek és tévhitek a generikumokkal kapcsolatban. A gyógyszerellátás új kihívása: az információs technológia és internet. Hogyan alakítja át a gyógyszerellátást és gyógyszerészi gyakorlatot?)
- Király Gyula előadása (2017. április 8-án: A digitális egészségügy (Digital Health) hazai eredményei, lehetőségei és korlátai. Az eRecept nemzetközi és hazai tapasztalatai, bevezetése)
- Prof. Dr. Kovács L. Gábor előadása (2017. április 8-án: Merre tart az orvosi laboratóriumi diagnosztika?)
- Prof. Dr. Nagy Judit előadásai (2017. április 8-án: A gyakorlati nephrologia alapelvei, gyógyszerészi ismeretek, feladatok; Vesebetegségek okozta hypertonia és hypertonia okozta vesebetegségek, gyógyszerészi ismeretek és betegtanácsadási feladatok; Húgyúti infekciók)
- Dr. Vincze Áron előadása (2017. április 8-án: Gyakorlati gasztroenterológia, amit a gyógyszerészeknek is ismerni kell, betegtanácsadási feladataik)
- Dr. Bátai István előadása (2017. április 8-án: Reanimáció újdonságai. Aneszteziológia ellátás új eredményei)
- Dr. Vida Róbert György előadása (2017. május 13-án: Gondozási tevékenységek az irányelveknek megfelelően: alap és emelt szintű gyógyszerészi gondozás)
- Dr. Miseta Ildikó előadása (2017. május 13-án: A gyógyszerészi gondozáshoz kapcsolódó laboratóriumi vizsgálatok, gyorstesztek. Helytálló gyógyszerészi megítélésük és a tanácsadás szempontjai)
- Dr. Bajor Judit előadása (2017. május 13-án: Táplálásterápia alapelvei, amit a gyógyszerészeknek is ismerni kell, betegtanácsadási feladataik)
- Szabóné Dr. Schirm Szilvia előadása (2017. május 13-án: Onkológiai betegek táplálásterápiájának alapelvei. Kórházi és közforgalmú gyógyszerészek feladatai)
- Dr. Horváth Györgyi előadása (2017. május 13-án: Gyógynövények a gyógyszertárban: lehetőségek és korlátok)
- Dr. Mayer Klára előadása (2017. május 13-án: Gyógyszertári minőségbiztosítás aktualitásai. A magisztrális gyógyszerkészítés aktualitásai)
Gyógyszerészet, gyógyszerellátás kulcskérdései - A vénynélküli gyógyszerek a gyógyszeres terápia mellett, helyett vagy annak részeként? Hogyan hatnak az OTC gyógyszerek a betegekre?
2017. február 24-25. (péntek, szombat) - Budapest
Helyszín: Danubius Hotel Flamenco**** 1113 Budapest, Tas vezér u. 3-7.
Díja: 30.000,- Ft, kedvezményes regisztrációs díj 2016. november 30-ig 25.000,- Ft.
Továbbképzés jellege és pontszáma: szabadon választható 22 pont.
Kódszám: PTE ÁOK/2017.I./00017
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. farmakológia, farmakoterápia | 2. gyógyszer-információ és terápiás tanácsadás | 3. gyógyszerellenőrzés | 4. gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül) | 5. gyógyszerészi gondozás | 6. gyógyszertár üzemeltetés, vezetés | 7. gyógyszerügyi szakigazgatás | 8. kórházi-klinikai szakgyógyszerészet
További információk a rendezvény hivatalos honlapján.
Gyógyszerészeknek angolul
2017. április 10-május 4. között - Pécs
Helyszín: 7624 Pécs, Rókus u. 2. PTE GYTK épülete
Továbbképzés jellege és pontszáma: Szabadon választható 20 pont.
Kódszám: PTE ÁOK/2017.I./00018
Célcsoport szakképesítés: 1. farmakológia, farmakoterápia | 2. fitoterápia | 3. gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül) | 4. gyógyszerkészítés | 5. gyógyszertár üzemeltetés, vezetés | 6. gyógyszertechnológia | 7. kórházi-klinikai szakgyógyszerészet
A továbbképzés a PTE Gyógyszerésztudományi Kar oktató gyógyszerészei számára szervezett angol nyelvi felkészítő tanfolyamával összevontan kerül megrendezésre. A képzési időpontokról a résztvevőket e-mailben értesítjük.
További információ a https://gytk.pte.hu/oktatas honlapon és jelentkezés a GYOFTEX-en.
Gyógyszerészi ismeretek 2015 - Sopron
2015. január 23-25. (péntek, szombat és vasárnap)
Helyszín: Erdészeti egyetem, "P" épülete, Sopron, Cházár András tér 1.
Díja: 35000 Ft
Továbbképzés jellge és pontszám: Kötelező szinten tartó 50 pont
Kódszám: PTE ÁOK/2015.I./00008
Célcsoport szakképesítés: farmakognózia és fitoterápia, gyógyszerellátási gyógyszerészet, gyógyszerellenőrzés, gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül), gyógyszerhatástan, gyógyszerkémia, gyógyszertechnológia, gyógyszerügyi szervezés és igazgatás, klinikai gyógyszerészet, klinikai laboratóriumi diagnosztika, kórházi gyógyszerészet, minőségbiztosítás, toxikológia
Érdeklődni a 72 /503 617 telefonszámon lehet, jelentkezni a gyoftex rendszeren vagy az előbbi telefonszámon lehet
Gyógyszerészi ismeretek 2015 - Kaposvár
2015. február 6-8. (péntek, szombat és vasárnap)
Helyszín: Kaposvár, Nagygát u.
Díja: 35000 Ft
Továbbképzés jellge és pontszám: Kötelező szinten tartó 50 pont
Kódszám: PTE ÁOK/2015.I./00009
Célcsoport szakképesítés: farmakognózia és fitoterápia, gyógyszerellátási gyógyszerészet, gyógyszerellenőrzés, gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül), gyógyszerhatástan, gyógyszerkémia, gyógyszertechnológia, gyógyszerügyi szervezés és igazgatás, klinikai gyógyszerészet, klinikai laboratóriumi diagnosztika, kórházi gyógyszerészet, minőségbiztosítás, toxikológia
Érdeklődni a 72 /503 617 telefonszámon lehet, jelentkezni a gyoftex rendszeren vagy az előbbi telefonszámon lehet
Gyógyszerészet, gyógyszerellátás kulcskérdései - Hogyan változtatja meg az információs technológia és internet az egészségügyi ellátást és a gyógyszerellátást?
2015. február 20-21. (péntek, szombat)
Helyszín: Novotel Centrum Hotel **** Budapest 1088 Rákóczi út 43-45.
Díja: 30000 Ft
Továbbképzés jellege és pontszám: szabadon választható 28 pont
Kódszám: PTE ÁOK/2015.I./00017
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. gyógyszerellátási gyógyszerészet | 2. gyógyszerellenőrzés | 3. gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül) | 4. gyógyszerhatástan | 5. gyógyszertechnológia | 6. gyógyszerügyi szervezés és igazgatás | 7. klinikai gyógyszerészet | 8. kórházi gyógyszerészet | 9. társadalom-gyógyszerészet
További információk a rendezvény hivatalos honlapján.
Gyógyszerészi ismeretek 2015 - Veszprém
2015. február 20-22. (péntek, szombat és vasárnap)
Helyszín: még szervezés alatt, várhatóan: Betekints Hotel, 8200 Veszprém, Veszprémvölgyi u.4.
Díja: 35000 Ft
Továbbképzés jellge és pontszám: Kötelező szinten tartó 50 pont
Kódszám: PTE ÁOK/2015.I./00010
Célcsoport szakképesítés: farmakognózia és fitoterápia, gyógyszerellátási gyógyszerészet, gyógyszerellenőrzés, gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül), gyógyszerhatástan, gyógyszerkémia, gyógyszertechnológia, gyógyszerügyi szervezés és igazgatás, klinikai gyógyszerészet, klinikai laboratóriumi diagnosztika, kórházi gyógyszerészet, minőségbiztosítás, toxikológia
Érdeklődni a 72 /503 617 telefonszámon lehet, jelentkezni a gyoftex rendszeren vagy az előbbi telefonszámon lehet
A gyógyszerészet és a gyógyszerellátás aktuális kérdései
2015. január 30., február 27. és március 27. (pénteki napok)
Helyszín: 7624 Pécs, Rókus u.2.
Díja: 40000 Ft
Továbbképzés jellge és pontszám: Kötelező szinten tartó 50 pont
Kódszám: PTE ÁOK/2015.I/00016 (akkreditáció folyamatban)
Célcsoport szakképesítés: gyógyszerellátási gyógyszerészet, gyógyszerész (szakirányú szakképesítés nélkül), gyógyszerhatástan, gyógyszerügyi szervezés és igazgatás, klinikai gyógyszerészet, kórházi gyógyszerészet.
Az 50 pontos kötelező szintentartó továbbképzés továbbképzésen történő részvétel térítésmentes (államilag támogatott) azon kollégák számára, akik az 5 éves továbbképzési ciklus alatt még nem vették igénybe a térítésmentességet. Kérjük, mindenképpen szíveskedjen térítésmentességre vonatkozó igényét a jelentkezés során a GYOFTEX felületen megjelölni!
Azon továbbképzésre kötelezett esetében, aki több szakképesítésének megfelelő szakmát önállóan gyakorol, az általa teljesített kötelező szintentartó továbbképzés pontértéke valamennyi olyan szakképesítése tekintetében elismerésre kerül, amely a teljesített továbbképzés célcsoportjában szerepel.
forrás: 64/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet
Jelentkezés a GYOFTEX-en és a gyogyszereszeti.int@pte.hu címen. További információk a gyogyszereszeti.int@pte.hu címen.
Elhangzott előadások címére kattintva töltheti le a tananyagot (kód szükséges a megnyitáshoz):
- Gyógyszerügy finanszírozása, támogatáspolitikai alapok és aktualitások
- Reanimáció
- Marketing és menedzsment
- Vezetési, szervezési menedzsment ismeretek. Munkahelyi vezetés és motiváció alapvető meghatározója a gyógyszerészetben: Foglalkozás vs Hivatás?
- A kronofarmakológia alapjai
- A farmakogenomika alapjai
- Módosított hatóanyag-leadás - Kronoterápia és pulzatív hatóanyag-leadás