Hírek

Hallgatói hírek - 2018. október 16, kedd

XI. Gyógyszerész Szakest beszámoló - 2018. 10. 12.

Ahogyan az elmúlt 10 évben, idén sem maradhatott ki Karunk hallgatóinak életéből, a Szakest.

Minden évben, miután a gólyák beiratkoznak, és eljönnek a gólyatáborba, megismerik egymást, elkezdik összefűzni mindennapjaikat, eljön az első ZH, az első megmérettetés az egyetemi éveik kezdetén, majd ezután, kell egy hely, ahol lazíthatnak, és megismerkedhetnek a többi évfolyam hallgatóival. Erre a legjobb fórum, a Szakestünk. Amikor ezt a nagyszerű programot, 11 éve kitalálták, az oktatóink és hallgatóink karöltve szervezték, az akkor még nem nagy létszámú diákságnak. Ahogyan a Kar is nőtt, vele együtt a hallgatók száma is, így már 2016-ban, az első HÖK megalakulásakor a rendezvényt is növelni kellett. Ekkor vettük át a szervezést oktatóinktól, akiknek ezúton is köszönjük, hogy minden évben továbbra is a segítségünkre vannak.
Idén, 11. alkalommal, már nem volt kérdés, hogy a délutáni programokat is színesíteni szükséges, nem csak a hallgatóink kényelmét, amit idén már nem csak egy sátorral, hanem kihelyezett asztalokkal, padokkal, napernyőkkel, bográcsokkal, gáz palackokkal is igyekeztünk segíteni.

A jelenlévő közel 180 hallgató és 20 oktató, részt vett többek között, a TEVA gyógyszercég által szervezett újraélesztési útmutatón, a TEVAgy a hős!- re keresztelt nagysikerű programon. Köszönet dr. Mészáros Zalán Doktor Úrnak és Kiss Leventének, hogy segítettek feleleveníteni a bennünk lakozó tudást.


A program kezdetén prof. Dr. Perjési Pál Dékán Úr megnyitotta a rendezvényt, majd az évfolyamok elkezdték a főzőversenyhez az előkészületeket. Többek között krumplipaprikást, chilis babot, gyrost, slambucot készítettek bográcsban, jó hangulattal, és annál is több napsütéssel.

Útközben a kevésbé jártasok a konyhaművészetben, az évfolyam vetélkedőn vehettek részt, ahol játékos feladatokban mérhették össze tudásukat. Köszönjük a IV. évfolyam pár hallgatójának (Füstös Nóri, Füstös Karina, Janity Gábor, Szabó Ákos, Klenovics Szilvi, Varga Matyi) szervezői munkáját és a lebonyolítást is. A pénteki napot megelőzően, szerdán lezajlott a foci bajnokság is, ahol egy magyar, egy külföldi és egy oktatói csapat játszott körmérkőzéseket egymással.

Szoros meccsek és fergeteges jókedv övezte a bajnokságot. Köszönet a szervező, Varga Matyinak és segítőjének, Bartha Samunak. Az esti buli előtt, eredményt hirdettünk, mind a foci bajnokság, mind a vetélkedő, mind a főzőverseny lezárásaként.
Első helyezettek:
Foci bajokság: Magyar hallgatói csapat
Vetélkedő: I. évfolyam
Főzőverseny: III. évfolyam
A leglelkesebb csapat díját az I. évfolyam nyerte.
Gratulálunk mindenkinek!
A továbbiakban, Sántics Geri- Dj GregS és PeterJabin Dj-k szolgáltatták a talpalávalót, helyszínül a BTK Szenes Klubot választottuk. Hatalmas köszönet a házigazda BTK HÖK összes tagjának, és a Szenes Crew-nak, hogy segítettek minket, és megtarthattuk a záró bulit náluk!

Szeretném megköszönni, Dékán Úrnak, a kari Vezetőségnek, és a segítő Oktatóinknak, hogy támogattak, szerveztek és bíztattak minket! A szponzorainknak, a rengeteg felajánlást, és persze nem utolsó sorban, pedig a csapatomnak, hogy mindig ilyen fantasztikusak vagytok!
 

Pécs, 2018. 10. 16.

Rajj Réka
PTE GYTK HÖK elnök

Galéria: XI. Gyógyszerész Szakest – foci

Galéria: I. Gyógyszerész Szakest

 

Hírarchívum