A közforgalmú gyógyszertári dolgozók nem kapják meg az egészségügyiseknek járó juttatást

2020. június 10.

Az emberi erőforrások miniszter bejelentette, hogy a járvány alatti helytállásért minden egészségügyi dolgozónak járó, egyszeri juttatásból mintegy 160 ezer egészségügyi dolgozó részesül. A közforgalmú gyógyszertárak dolgozói nincsenek közöttük, írja a kamara honlapján az MGYK elnöke.

Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter bejelentette, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által korábban megígért, a Covid-19 járvány alatti helytállásért minden egészségügyi dolgozónak járó, egyszeri juttatásból mintegy 160 ezer egészségügyi dolgozó részesül. A miniszter felsorolásában a közforgalmú gyógyszertárak dolgozói nem szerepeltek.

Prof. dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár szóbeli tájékoztatása szerint az EMMI által készített előterjesztésben a lakossági gyógyszerellátást biztosító gyógyszerészek és (szak)asszisztensek még szerepeltek, azonban a végső döntés meghozatala során a juttatást kapók listájáról lehúzásra kerültek. Az indoklást az államtitkár asszony nem ismeri.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara nevében minden gyógyszerésznek és (szak)asszisztensnek ez úton is köszönöm a járvány alatti helytállását, amellyel – az egész egészségügyben szinte egyedülálló módon – valamennyi gyógyszertár folyamatosan, közvetlenül és teljes körűen elérhető volt a járvány ideje alatt is.

A döntésért – a döntéshozók helyett – az elnézésüket kéremírja a kamara honlapján dr. Hankó Zoltán, az MGYK elnöke.