Önkénteseket toboroznak – gyógyszerészeket is várnak

2020. március 18.

Ha Ön 18-49 év közötti, van egészségügyi végzettsége, és úgy érzi, hogy az első vonalban van a helye, akkor várják a jelentkezését! – írja felhívásában Kásler Miklós miniszter.

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter levelét az Állami Egészségügyi Ellátó Központ portálján tették közzé. A toborzóban a miniszter azt írja, kéri az egészségügyi végzettséggel rendelkezőket, hogy segítsenek a koronavírus járvány elleni védekezésben és jelentkezzenek önkéntes munkára a sürgősségi betegellátásba és az alapellátásba.

A koronavírus elleni védekezés, a járvány megfékezése, a károk enyhítése csak összefogással és a közösség érdekének előtérbe helyezésével lehetséges. Az életkor vagy a járványügyi megfigyelés miatt a közvetlen betegellátásból kieső orvosok és szakdolgozók pótlására önkéntes programot hirdetek meg. Ha Ön 18-49 év közötti, és úgy érzi, hogy az első vonalban van a helye, akkor várjuk jelentkezését! – írja a miniszter.

Hívják és várják mindazokat, akik közép- vagy felsőfokú egészségügyi képzésben vesznek részt. Orvos-, fogorvorvos-, gyógyszerésztanhallgatókat, egészségtudományi hallgatókat, egészségügyi OKJ-s képzések hallgatóit. Várják azokat a rezidenseket és szakorvos-jelölteket, akik szükség esetén szívesen vállalnának feladatot a képzőhelyüktől eltérő egészségügyi intézményben vagy a járványügyi védekezés egyéb színterein.

A felhívásban Kásler megemlíti a szakorvosokat, szakrendelések szakdolgozóit, ahol a betegforgalom a járványügyi helyzetben várhatóan lecsökken, valamint a magánellátásban dolgozókat, valamint azokat is, akik egészségügyi szakképesítésük megszerzése után nem az egészségügyi ágazatban helyezkedtek el, vagy időközben elhagyták azt.

Jelentkezni az ÁEEK honlapján lehet, ahol a teljes miniszteri levél is elolvasható.

 

(forrás: Állami Egészségügyi Ellátó Központ)