Sikeresen megkezdődtek a gyógyszerészhallgatók gyakorlati és szóbeli záróvizsgái - képgaléria

2020. június 16.

A 2020-as év kihívásai és váratlan helyzetei ellenére a Gyógyszerésztudományi Karon előbb a távolléti oktatást, majd digitális vizsgaidőszakot sikerült eredményesen kivitelezni. A gyakorlati és szóbeli záróvizsgák június 16-án, egy keddi reggelen 8 órakor kezdődtek meg a kötelező higiéniás óvintézkedéseket szigorúan betartva. A hallgatók már az épületbe történő belépésük során védőöltözetet (szájmaszkot, kézfertőtlenítős tubust, tollat gumikesztyűt és egyszerhasználatos köpeny) kaptak, majd alá kellett írniuk egy hallgatói nyilatkozatot a COVID-19 járvány általi érintettségről.

Ezt követően a táskájukat és minden személyes tárgyukat és dolgaikat kint kellett hagyniuk csupán a helyszínen kapott, záróvizsgához szükséges alapvető felszerelést vihették be magukkal. Számológép és minden más egyéb, a vizsgán használható segédanyag biztosítva volt a hallgatók számára!

A hallgatóknak először a gyakorlati záróvizsgát kellett teljesíteniük, ahol tételt húztak majd elkezdték azt kidolgozni. Amint elkészültek nekiláthattak a tételben szereplő gyógyszerkészítmény elkészítésének! A hallgatókat egymástól igen távol, egy előre megtervezett ültetési sorrendben helyezték el őket ezzel is betartva az egy térben tartózkodó személyek megfelelő távolságát.

A záróvizsgát Dr. Pál Szilárd, a Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet igazgatójának vezetésével szervezték meg, aki maga is a helyszínen felügyelte a vizsgák menetét, illetve a szabályok betartását. Az első hallgatókat Prof. Dr. Botz Lajos, Karunk dékánja is meglátogatta, hogy szerencsét kívánjon nekik és szemügyre vegye a záróvizsga implementálását.

Fotók: Lokodi Dávid