Tanulásmódszertani kurzus indult Karunkon: A hallgatói tanulmányok sikerességének növelése a cél

2020. október 29.

Tanulásmódszertani kurzus indult a 2020/2021-es tanév őszi szemeszterében az EFOP-3.4.3-16-2016-00005 pályázat keretein belül a Gyógyszerésztudományi Kar oktatóinak szervezésében hallgatók részére, azért hogy a felsőoktatásba való bekerülés után támogassa a hallgatókat a felsőoktatási kompetenciáknak megfelelően a hatékony és sikeres tanulmányok elvégzéséhez szükséges elméleti háttér és gyakorlati praktikák elsajátításának érdekében. 

A kurzus a koronavírus-járvány helyzetre való tekintettel a Microsoft Teamsben online felületén került megszervezésre, magyar és angol nyelven egyaránt, így a magyar és az angol programos hallgatók is részt vesznek rajta, egy-egy csoportban, hetente 1 óra előadás és 1 óra szeminárium formájában. A kurzuson főként első évfolyamos hallgatók vesznek részt, de akadt érdeklődő a második és harmadik évfolyamokból is.

Mivel ismerkedhetnek meg a résztvevők a kurzuson?

A tanulásmódszertani kurzus során a hallgatók részére olyan tanulási módszerek és szemléletmódok kerülnek majd bemutatásra, amelyek bármely tantárgy eredményes tanulásakor használhatók, és segítenek a vizsgák sikeres teljesítésében. A kurzus célja olyan tanulási részképességek, készségek, attitűdök fejlesztése és gyakoroltatása, mint például a figyelem, az olvasás, a szövegértés, a lényegkiemelés, a memória valamint a gondolkodás. Fontos, hogy a hallgató elemezze saját tanulási szokásait, stratégiáit, és ha kell, a tanultak alapján képessé váljon változtatni egy hatékonyabb, örömteli tanulás érdekében. Az előadásokon történő elméleti alapozás után a szemináriumok keretében a hallgatóknak lehetőségük van az egyes technikák kipróbálására és gyakorlására.

A résztvevők megismerkedhetnek a Tanulásmódszertan lényegével, tulajdonságaival, összetevőivel, melyeket beépíthet saját tanulmányaikba. Az interaktív órákon közösen gondolkodhatnak és megoszthatják egymással tapasztalataikat, kérdéseiket és ötleteiket. A kurzus során mindenki rendszeres önértékelést végez. A kurzust jelenleg online lehet teljesíteni, de személyenként 1-1 fős online konzultációra is van lehetőség, a jövőben pedig majd személyes konzultációt is biztosítunk, ha a járvány helyzet engedélyezi. 

Kik a kurzus oktatói, facilitátorai?

előadások: Dr. Farkas Ágnes, tantárgyfelelős, egyetemi docens, GYTK Farmakognózia Intézet

szemináriumok: Pap Ramóna, egyetemi tanársegéd, GYTK Gyógyszerészi Biológiai Tanszék