Miseta Attila: "aki nem tette meg, fogadja el a védőoltást, életeket ment"

2021. augusztus 19.

Felhívást tett közzé Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora, melyben arra buzdítja a COVID-oltással eddig nem élőket, hogy vegyék fel a vakcinát.

Kedves Egyetemi Polgárok!

A COVID-19 megbetegedés közöttünk van, s a fertőzés szempontjából enyhe nyarat kellemetlenebb ősz követheti.

Így van ez annak ellenére, hogy hazánkban jó szintű az átoltottság. A vírus azonban változik. Ez a változás véletlenszerűen következik be, de a nagy számok törvénye alapján időről időre keletkeznek olyan variánsok, melyek fertőzőképessége emelkedett, és/vagy olyan módon változnak a felszíni tulajdonságai, hogy a védőoltások kevésbé jelentenek védettséget. Jelen tudásunk szerint minden a hazánkban alkalmazott védőoltás hatékonyan csökkenti a fertőzés lehetőségét illetve, ha a fertőzés be is következik, a súlyos megbetegedés kockázatát.

Az is világos, hogy a védőoltások mellékhatásai elhanyagolhatók azok jótékony hatásai mellett. Sajnos szintén a nagyszámú oltás okán, mindig akad, akadhat egy-két komolyabb szövődmény. Ez minden orvosi beavatkozásra igaz. De a figyelem most a járványra összpontosul.

A konspirációs elméletekkel és a védőoltások mellékhatásait túlzókkal nem tudunk mit kezdeni, de talán azzal érvelhetünk, hogy van egy nagy többség a társadalomban, aki (okkal) tart a fertőzéstől. Legyünk rájuk tekintettel!

A védőoltás nem csak egyéni védelmet biztosít, hanem a közösség számára is ez jelenti –a higiéniai szabályok betartása mellett- a biztonságot.

Kérünk mindenkit, aki nem tette meg, hogy fogadja el a védőoltást. Életeket ment. 

Tisztelettel,

Miseta Attila

rektor

Forrás:

UnivPécs.com

Fotó:

Csortos Szabolcs/UnivPecs.com