Hírek

Intézeti hírek - 2021. október 8, péntek

Beszámoló a Kórházi-klinikai gyógyszerészek pécsi szakmai hétvégéjéről – 2021. szeptember 17-18.

A szokásos őszi kórházi rendezvényünk kilencedik alkalommal történő megrendezésére sajnos 1 évvel többet kellett várnunk, de megérte!

A szokásos őszi kórházi rendezvényünk kilencedik alkalommal történő megrendezésére sajnos 1 évvel többet kellett várnunk, mivel a tavalyi évben ez a rendezvény is a koronavírus járvány áldozatául esett és idén ősszel került pótlásra. A pécsi rendezvény meghatározó célja a hazai intézeti gyógyszerellátásban résztvevő szakmai műhelyek fiatal kollégáinak és jó gyakorlatainak bemutatása, egymás megismerése, segítő tapasztalatok megosztása.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a kétnapos programon közel nyolcvan kolléga vett részt az ország valamennyi szegletéből.

Az idei (vagyis tavalyi) programban három fő területet jártak körbe a résztvevők. Az első nap során külön figyelmet szenteltek a szervezők a krónikus betegellátásnak és a rehabilitációnak, melyhez plenáris előadóként Dr. Cserháti Péter tanszékvezető és Dr. Betlehem József Professzor urak csatlakoztak rendezvényünkhöz.  A rehabilitációs osztályokon markánsan megjelenik a „team munka”: orvos, ápoló, gyógytornász, dietetikus, ergoterapeuta, pszichológus dolgozik együtt a betegek állapotának javítása érdekében. Gyógyszerészként ugyanúgy tagjai lehetünk ezeknek a „gyógyító team-eknek”, fontos lehet adott gyógyszerek hatás és mellékhatásprofiljának pontos ismerete, főképp, amelyek befolyásolhatják a betegek rehabilitációját. A krónikus ellátással kapcsolatos kérdéseket mind orvosi, mind gyógyszerészi szemszögből részletesen áttekintették az előadók.

Dr. Romvári Zsófia a Komlói Egészség-centrum főgyógyszerésznője beszámolt az automatával támogatott gyógyszerosztással kapcsolatos tapasztalatokról, illetve, hogy miként kapcsolódnak be a krónikus osztályok munkájába. A hosszas hospitalizáció ebben az esetben előnyként lehetővé teszi, hogy nyomon kövessék a betegek állapotának alakulását és gyógyszerhatásokat is.

Ezen a napon még Dr. Benkő Ria Tanárnőt is hallhattuk, aki beszámolt a szegedi Sürgősségi Betegellátó Osztályon fejlesztés alatt álló Antibiotikum protokollról és a fejlesztés körülményeiről, gyógyszerészi szerepvállalásról. Reméljük a későbbiekben is sokat hallunk erről a fejlesztésről!

A második napon kezdésként a speciális gyógyszerbeszerzési és ellátási formákról és a kapcsolódó gyógyszerészi teendőkről hallhattunk egy szegedi (Dr. Selmeci Eszter) és egy kaposvári (Dr. Merczel Sára) gyakorlatot a magisztrális és a tételes elszámolás alá eső készítmények példáin keresztül. Mindkét gyakorlatot más intézmények is beépíthetik a mindennapi működésükbe.

A záró két előadásban a Gyógyszerelési problémák és a Betegre szabott gyógyszerosztással kapcsolatos klinikai gyógyszerészi kihívások és fejlesztési lehetőségek kerültek fókuszban, így a résztvevők megismerhették Dr. Nagy Eszter (Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet, Budapest) fiatal szakgyógyszerésznő, valamint Dr. Kovács Anna és Dr. Csoór-Tóth Anita (Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Budapest), illetve hazai színekben Dr. Varga Mátyás fiatal kórházi-klinikai szakgyógyszerész jelöltek mindennapi munkájának örömteli és olyakor bosszúságot okozó pillanatait is.

Köszönjük előadóinknak, hogy idei évben is vállaltak a részvétel és szereplést!

Tartalmas szakmai és tárasági programon vehettünk részt, melyhez nélkülözhetetlen volt az előadók lelkiismeretes felkészülése, az MGYT Kórházi Gyógyszerészeti Szervezetének támogatása és pécsi szervező csapat szokásos odaadó munkája. Bízunk benne, hogy a következő évben még többen, egy kicsit kevesebb változással operáló szakmai program keretében, újabb fiatal kórházi-klinikai gyógyszerészi előadókkal és egy új MGYT KGYSZ Ifjúsági Állandó Bizottsággal találkozunk ismét szeptemberben Pécsett!

a szervezők nevében

Vida Róbert és Selmeci Eszter

 

A továbbképzés elődásai az alábbi linkeken érhetőek el:

Dr. Cserháti Péter: A rehabilitáció jelentősége az orvoslásban

Dr. Romvári Zsófia: A gyógyszerészek szerepe a krónikus ápolásban

Dr. Selmeci Eszter: Speciális gyógyszerigény megoldása a klinikai gyógyszerész szemszögéből

Dr. Merczel Sára: Tételes elszámolású és külön keretes gyógyszerkészítmények beszerzési, ellátási nehézségei és az intézeti gyógyszertárhoz kapcsolódó ráfordításainak elemzése és monitorozása

Dr. Nagy Eszter: Klinikai gyógyszerész szerepe a gyógyszerelési problémák azonosításában és megoldásában

Dr. Varga Mátyás: A betegreszabott gyógyszerelés kezdeti tapasztalatai a PTE-n

Hírarchívum