Így neveljünk gyógyító fűszerkertet otthonunkban, akár a balkonon

2023. március 9.

Számos olyan gyógy- vagy jótékony hatású fűszernövény vesz körbe minket a mindennapokban, és kerül a kezünkbe egy-egy főzés során, melyeket ugyan zömmel a hipermarketek polcairól szerzünk be, de egy kis idő- és energiabefektetéssel otthonunkban, erre a célra készített fűszerkertben, de akár az erkélyen, balkonládában is megteremnek. Dr. Horváth Györgyi, a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézetének igazgatója szerint számos jótékony hatású fűszernövényt nevelhetünk házilag, a sikerhez mindössze néhány dologra kell odafigyelnünk.

„Nemcsak azok termeszthetnek gyógy- és fűszernövényeket, akik kerttel rendelkeznek, hanem azok is, akiknek erkélyük, teraszuk vagy éppen ablakpárkányuk van. Így teljes mértékben felügyelet alatt tarthatjuk a növények termesztési körülményeit és felhasználásukat, ráadásul a gyerekeket is bevonhatjuk a projektbe” – fogalmazott dr. Horváth Györgyi.

Hangsúlyozza azonban, hogy mielőtt kertészkedésbe fognánk, okvetlenül vegyük fontolóra az alábbiakat:

  1. Mekkora területünk van a fűszernövénykert kialakítására;
  2. Milyenek a fényviszonyok;
  3. Milyen minőségű a talaj;
  4. Mire is van szükségünk. Például csak fűszernövényekkel szeretnénk ellátni a konyhánkat, vagy inkább a gyógynövényekre fókuszálnánk?
  5. Mennyi időt tudunk a kert kialakítására és ápolására fordítani.

Bátran fektessünk időt és energiát fűszernövénykertünkbe, többszörösen meghálálja!

 

A felgyorsult világban, a tömeggyártott késztermékek rendszerében sajnos hajlamosak vagyunk elkényelmesedni, az egyszerűbb és gyorsabb módját választani a dolgoknak, így akár a fűszernövény-nevelésnek is. Ennek alapot szolgáltatnak a különböző bevásárlóközpontok fűszernövény-kínálatai. Azonban a kísérlet arra, hogy ezeket érdemben életben tartsuk, neveljük és leveleit felhasználjuk ételeink ízesítéséhez, gyakran kudarcba fullad. Ez általában annak köszönhető, hogy a „készen” értékesített fűszernövény-mixekre nem fordítunk kellő gondosságot. Hosszútávon azonban sokkal kifizetődőbb az otthoni fűszernövénykert, alapos előkészítése külön erre a célra szánt földdel, magaságyás vagy balkonláda kialakításával, mellőzve a rendszertelen locsolást és önkényesen kialakított vízigényt.

„A fűszernövényeink többsége jól érzi magát és könnyen termeszthető erkélyen, teraszon vagy akár ablakpárkányra kihelyezett balkonládákban” – fogalmazott Horváth Györgyi. Hozzátette, friss formában természetesen rövidebb ideig fogyaszthatjuk őket, de ha begyűjtjük a megfelelő részüket, például leveleket, virágzó hajtást, és száraz, hűvös helyen, lehetőleg sötét üvegben vagy kamrában tároljuk fűszernövényeinket, akkor egész évben élvezhetjük ételeinkben a finom aromájukat, valamint profitálhatunk jótékony hatásaikból.

Mik kerüljenek az otthoni fűszernövénykertünkbe?

  1. snidling vagy metélőhagyma (Allium schoenoprassu) - Helyigény: erős naptól a jól megvilágítottig, meleg; étvágy- és emésztésjavító, gyomorműködést serkentő
  2. rozmaring (Rosmarinus officinalis) – Helyigény: erős napos; emésztésjavító, görcsoldó, vizelethajtó, külsőleg izomlazító, fájdalomcsillapító
  3. bazsalikom (Ocimum basilicum) – Helyigény: napos, meleg, szélvédett, félárnyék; emésztésjavító, görcsoldó
  4. (orvosi) zsálya (Salvia officinalis) – Helyigény: napostól a félárnyékosig, meleg; tea formájában öblögetőszer fogínygyulladás esetén, izzadásgátló, fűszerként emésztésjavító
  5. kakukkfű (Thymus vulgaris) – Helyigény: napostól a félárnyékosig; köptető (produktív köhögés esetén), fertőtlenítő – baktérium- és gombaellenes, emésztésjavító, étvágyjavító
  6. babér (Laurus Nobilis) – Helyigény: napostól félárnyékosig, azonban az erősebb fagyokra érzékeny. Dézsás növényként is nevelhetjük. A tápanyagban gazdag, jó vízelvezető képességű talajt szereti; emésztés- és étvágyserkentő, gyomorerősítő, vizelethajtó; külsőleg ízületi gyulladásokra is alkalmas olajos formában.
  7. lestyán (Levisticum officinale) - Könnyen termeszthető; helyigény: napos, világos, félárnyékos; gátolja a vesekő és vesehomok képződését, vizelethajtó, enyhíti a gyomor bántalmakat, emésztési problémákat
  8. citromfű (Melissa officinalis) helyigény: napos és meleg; nyugtató, görcsoldó, külsőleg ajakherpeszre
  9. levendula (Lavandula angustifolia) – Helyigény: meleg, napos, száraz; nyugtató, ideges eredetű gyomor- és bélpanaszokra
  10.  turbolya (Anthriscus cerefolium) – Helyigény: napostól a félárnyékosig; vizelethajtó, emésztésjavító

Immunerősítők a hidegebb hónapokra

A gyógynövényekben található egyes hatóanyagok rendelkezhetnek olyan hatással, amelyek segítik szervezetünket a téli időszakra „felkészíteni”, azaz kedvező módon befolyásolják az immunrendszerünk működését.

  • A kasvirág fajok (pl. Echinacea purpurea) termeszthetők és elsősorban alkoholos kivonatát (tinktúráját) használják.
  • A vadrózsa (csipkebogyó, Rosa canina) és a homoktövis (Hippophae rhamnoides) is kertbe telepíthető, mindkettő C-vitaminban gazdag (ál)terméseket hoz.
  • Inkább vadon érdemes begyűjteni a fekete bodza virágát (Sambucus nigra) és a hársfavirágot (Tilia fajok, kivéve az ezüsthársat), amelyek teája nemcsak folyadékpótlásra, de megfázás-meghűlés esetén is jótékony hatású.

A gyömbér is sokrétűen felhasználható gyógy- és fűszernövényünk a téli időszakban.

Forduljunk bátran tanácsért a gyógyszerészhez!

Fontos megjegyezni, hogy a fent említett gyógynövények gyári készítményekben (hagyományos növényi gyógyszerekben, étrend-kiegészítőkben) is megtalálhatók, így ezek is alkalmazhatók a téli időszakban. Dr. Horváth Györgyi hangsúlyozza, elengedhetetlen, hogy körültekintően alkalmazzuk a gyógy- és fűszernövényeket. Mindig figyeljünk oda, hogy csak megbízható forrásból szerezzük be gyógynövényes termékeinket, és kérjünk bátran tanácsot a gyógyszerészektől, akik a termékválasztásban is segítséget tudnak nyújtani.

Fotó:

Pixabay.com