A gyógyszerekre laikusként hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint mindig elérhető és hozzáférhető készítményekre, időről időre azonban egy-egy, akár sok beteg által alkalmazott vényköteles gyógyszer időszakos hiánya rámutat ennek ellenkezőjére. Egy adott gyógyszer elérhetetlensége esetén a háziorvosnak és a patikusnak is van mozgástere alternatívákat keresni, de a pácienseknek is fontos figyelniük arra, hogy időben jelezzék, ha kifogynának a receptre írt és rendszeresen szedett gyógyszerükből.
Idén áprilisban sajtóhírek szerint átmenetileg hiánycikké vált egy sokak által szedett, vényköteles, klonazepám hatóanyagú gyógyszer, melyet többek között epilepszia, pánikbetegség és egyéb szorongásos kórképekben alkalmaznak, és ezzel párhuzamosan pedig helyettesítő terméke is korlátozottan volt elérhető. A helyzet csupán időlegesen állt fenn, azonban több kérdésre is rávilágított a gyógyszerellátással kapcsolatban. Június végén pedig arról lehetett olvasni, hogy a folytatásban megváltozhat egyes inzulintartalmú készítmények elérhetősége.
„A gyógyszerellátási problémák, gyógyszerhiányok minden országot sújtanak, és egy hol gyengülő, hol erősödő tendenciát mutatnak az elmúlt 10 évben. A tudományos szakirodalomban megjelenő cikkek növekvő száma mellett a sajtó és közvélemény is egyre többször foglalkozik a témával, valamint a betegekhez, hozzátartozó gyógyszerkiváltókhoz is eljutott a probléma” – mondta el dr. Vida Róbert, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészeti Intézetének egyetemi adjunktusa. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a helytelen, szakmai alapokat nélkülöző, szenzációhajhász cikkek akár el is mélyíthetik a problémát, pánikszerű felvásárláshoz is vezethetnek, fokozva a hiányt. A gyógyszerellátási lánc ugyanis nem tud azonnal reagálni a helyzetekre a sok szabályozott és minőségbiztosított folyamat miatt, amely biztosítja, hogy megfelelő minőségű gyógyszerek és egyéb termékek kerüljenek a gyógyszertárakba.
Dr. Vida Róbert véleményét a közforgalmi gyógyszerellátásban dolgozó dr. Kónyi Csongor szakgyógyszerész is osztja, szavai szerint gyógyszerhiány esetén is szakemberektől és hiteles forrásból tájékozódjunk.
Mi a teendő, ha nem elérhető az adott gyógyszer?
Időszakos gyógyszerhiány csak a globálisan, világszerte gyógyszerhiánnyal érintett gyógyszerek esetén érzékelhető, a hiányhelyzetek jelentős része (több, mint 80%) kezelhető:
- generikus helyettesítő gyógyszerrel;
- terápiás váltással melyet a gyógyszerész a kezelőorvossal és beteggel együttműködésben tud megoldani, és így a gyógyszeres terápia zavartalanul folytatódhat.
A gyakorlatban ennek kivitelezését több tényező is befolyásolhatja. A generikus gyógyszerhelyettesítést nagyban akadályozzák az esetleges tévhitek jelenléte, mellyel kapcsoltban érdemes megkérdezni gyógyszerészüket, kezelőorvosukat.
„Ezzel is csökkenthető a bizonytalanság és egy ellátási probléma esetén könnyebben kezelhető a helyzet, folytatható a gyógyszeres terápia. Ezzel akár több sikertelen kiváltás és az ország végig járása is megspórolható a beteg vagy hozzátartozó részéről” – tette hozzá Dr. Vida Róbert. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy nem minden esetben van lehetőség gyógyszerhelyettesítésre, pszichiátriai betegségben szenvedők esetén például a megszokott gyógyszeres terápiához ragaszkodik mind az orvos, mind a gyógyszerész. Ilyen esetben nagy körültekintéssel és betegedukációval kell megkezdeni az esetleges terápiamódosítást. Ezért is teremtett olyan nehéz helyzetet a különböző pszichiátriai kórképek kezelésére szánt gyógyszerek globális hiánya.
Nem látja a háziorvos a felírás pillanatában, hogy elérhető-e a gyógyszer
„A háziorvosok nagy része sajnos nem látja valós időben, hogy az a gyógyszer, amit felírnak a páciensnek, az adott pillanatban elérhető-e a patikában vagy sem, ezért előfordulhat, hogy esetleges hiányával akkor szembesül a beteg, amikor azt kiváltaná” – mondja dr. Princz János háziorvos, a Praktizáló Orvosok Baranyai Megyei Szövetségének elnöke, a PTE Általános Orvostudományi Kar Alapellátási Intézetének intézeti főorvosa. Szavai szerint nagy igény volna arra, hogy a háziorvos már a felírás pillanatában jelzést kapna arról, hogy problémás az adott gyógyszer beszerzése, így jó eséllyel tudnának alternatívával szolgálni. Egyes gyógyszerfelíró programok már képesek ugyan kijelezni a gyógyszerek elérhetőségét, de ez még nem minden családorvosi rendelőben érhető el.
Előállhat az a helyzet is, hogy a páciens kórházi kezelésből érkezik, ahol olyan gyógyszer felírását javasolták, melyről tudott, hogy nem, vagy csak rendkívül nehezen érhető el. A háziorvosnak ilyenkor módja van a gyógyszerek hatóanyagainak anatómiai, terápiás és kémiai osztályozási rendszerén, az úgynevezett ATC-csoporton belül helyettesítő terméket keresnie. Sürgős esetben az ügyeletes orvos is fel tudja írni a szükséges gyógyszert, ez esetben viszont érdemes többletköltséggel is számolni – fejtette ki a főorvos. Mint mondta, az is fontos, hogy páciens is partner legyen és szem előtt tartsa, hogy meddig elég neki a rendszeresen szedett gyógyszer, ne várja meg, míg már nincs belőle.
„Magyarországon sajnos százezrek élnek valamilyen vényköteles feszültségoldóval, ez a trend az elmúlt években nem is változott” – fogalmazott dr. Princz János. Sokakat úgymond „rajtafelejtenek” az ilyen szereken, azaz a szükségesnél tovább szedik őket. Ez sajnos idővel addikcióhoz is vezethet, és egyre bajosabb lesz levenni a beteget a nyugtatóról. A háziorvosoknak törekedniük kell arra, hogy rendszeresen monitorozzák a betegeiket, figyelve, hogy ténylegesen indokolt-e a feszültségoldók szedése.
A drágább készítmény jobb, mint a helyettesítés hiánya
„Fontos szempont a helyettesítés során az eltérő gyógyszerárak kérdése is, mely megnehezítheti a helyettesítés elfogadását a betegek részéről” – véli dr. Vida Róbert. A támogatási kategóriák és hozzáférhetőség, az alternatív drágább készítményekhez nyújtott támogatás felülvizsgálata és megoldása szintén hozzájárulna a hiányok megfelelő kezeléséhez, csökkenthetné a betegek terheit és elősegítené a generikus helyettesítés megvalósulását. A PTE GYTK adjunktusa szerint továbbá hasznos volna a hatóanyag alapú gyógyszerfelírás ilyen esetekben is, azaz a recepten a hatóanyag neve szerepelne, nem pedig egy konkrét gyógyszeré, így nagyobb lenne a mozgástér, és a betegek nagy része is könnyebben fogadná így a helyettesítést.