Havi 70 ezer forintos pályázatot hirdetett a PatikaPlus a leendő gyógyszerészeknek

2024. augusztus 5.

Idén is meghirdette pályázatát a PatikaPlus Gyógyszertárak, melynek célja, hogy támogassa azon leendő gyógyszerész hallgatókat, akik a középiskolai tanulmányaik során kimagasló tanulmányi eredményt értek el, és céljuk a végzettség megszerzését követően közforgalmú gyógyszertárban elhelyezkedni.

A pályázaton azok a hallgatók vehetnek részt, akik alábbi feltételek mindegyikének megfelelnek:

  • 2023/2024-es tanévben bármely magyarországi középiskola nappali tagozatán végeztek,
  • minimum 4,5 tanulmányi átlaggal rendelkeznek az utolsó két tanulmányi évben,
  • az alábbi intézmények bármelyikébe állami ösztöndíjas képzésre felvételt nyertek:
  1. Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar,
  2. Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar,
  3. Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar,
  4. Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar. 

A pályázat benyújtásának időpontjában a pályázó részére más támogatás folyósítása jelen pályázat benyújtásának nem akadálya.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • hiánytalanul kitöltött jelentkezési adatlap
  • motivációs levél,
  • felvételt igazoló dokumentum,
  • az utolsó két középiskolai tanév év végi bizonyítvány másolata.

Az elbírálás szempontjai

A pályázatok értékelésénél elsősorban a tanulmányi eredmények kerülnek figyelembevételre. Azonosan jó tanulmányi eredményt elért hallgatók esetében a motivációs levélben leírtak kerülnek mérlegelésre.

A pályázatokat lezárt borítékban postai útonvárják a következő címen:

PatikaPlus Gyógyszertárak, 8000 Székesfehérvár, Rákóczi út 1. II. em. 217.

A borítékon fel kell tüntetni az alábbit: ''Pályázat tanulmányi támogatásra".

A pályázatok beérkezésének határideje: 2024. szeptember 10.

A támogatás a képzés teljes idejére elnyerhető, mely 10 szemeszter.

A támogatás összege havi bruttó 70 000 Ft, melynek kifizetése minden tanulmányi hónapot követő hónap 15. napjáig átutalással történik.

Az érvényes jogszabályoknak megfelelően a kifizetett támogatás a hallgató részéről egyéb jövedelemnek minősül, amely adóköteles és az éves SZJA bevallásban szerepeltetni kell. A jelenleg érvényben lévő SZJA törvény értelmében a fenti összegből 15% SZJA levonásra kerül.

A PatikaPlus Gyógyszertárak a támogatott hallgatókkal tanulmányi szerződést köt, mely alapján a hallgató a végzettség megszerzését követően munkavállalója lesz a PatikaPlus Gyógyszertárak körébe tartozó valamely gyógyszertárnak a tanulmányi szerződésben meghatározott időre.

Az elbírálás határideje: 2024. szeptember 20.

A támogatást elnyert hallgatók részére az első kifizetés 2024. október 15-ig történik.

Bővebb információ Pigniczki Alíz HR vezetőtől kapható. Elérhetősége:  pigniczkia@patikaplus.hu.

Forrás:

Patikaplus.hu

Fotó:

Pixabay.com/hosnysalah