Augusztus 30-án tartották a PTE Általános Orvostudományi és Gyógyszerésztudományi Karának tanévnyitó ünnepségét a pécsi orvoskar dr. Romhányi György aulájában, ahol a köszöntők, a motivációs beszéd és a fogadalomtétel után díjakat is átadtak a legjobban teljesítő felsőbb éves hallgatóknak.
„A tanévnyitón még senki sem sejti, hogy mennyi minden áll előtte, de nem is kell pontosan látniuk, hogy hova vezet az az út, amelyen most elindulnak. Elég, ha kíváncsiak és nyitottak” - fogalmazott köszöntő beszédében dr. Helyes Zsuzsanna professzor, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese, aki úgy vélte: az egyetemi évek egyik ajándéka, hogy más emberként fognak távozni innen. Mint mondta, a nehézségek és kudarcok ellenére megtanulnak kérdezni, kételkedni, összefüggéseket találni, döntéseket hozni, együtt dolgozni, és a tetteikért felelősséget vállalni.
„Nem elég csak a tudás, fontos a megfelelő ítélőképesség, a kíváncsiság, a tisztesség, a kitartás és az emberség is. Ne csak azt tanulják meg, hogy mit tud ma az orvos- és gyógyszerésztudomány, hanem próbálják azt is meglátni, mi az, amire még nem képes!” - hangsúlyozta dr. Helyes Zsuzsanna.
Dr. Gallyas Ferenc professzor, az Angol Program vezetője több megszívlelendő tanáccsal is ellátta az elsőéveseket. Ezek közé tartozott a megfelelő tanulási stratégia kialakítása, ami jelentősen megkönnyítheti számukra a vizsgák sikeresebb teljesítését is.
„Amikor a felvételi vizsgára készültetek, akkor minden nap volt angolórátok, most azonban már az egyetemen vagytok. Lehet, hogy egy olyan közösség tagjai lesztek, amelyben sokan a saját anyanyelvükön beszélnek, és emiatt előfordulhat, hogy egyáltalán nem használjátok az angolt. Én azonban arra biztatlak titeket, hogy ne felejtsétek el ezt a nyelvet, szerezzetek barátokat és beszélgessetek sokat angolul!” - fogalmazott.
Dr. Than Péter dékánhelyettes, a Német Program vezetője ismertette, hogy idén összesen 150 német diákot vettek fel az általános orvos és a fogorvos szakokra, sokan közülük a KV Sachsen ösztöndíjasaiként érkeztek.
„Holnaptól egy hosszú és néha nehéznek bizonyuló időszak kezdődik. Sok lesz a feladatuk, akadályokat kell áthidalniuk és mindeközben kétségeik is lehetnek, de lebegjen Önök előtt, hogy sokan végigmentek már ezen a göröngyös úton. Nem lesznek egyedül, tanáraik, professzoraik is kísérni fogják Önöket, és mellettük a kar hivatali munkatársaira is számíthatnak. Élvezzék ezeket az éveket, vegyenek részt a különböző programokon, ismerjék meg a várost, az országot! Legyen sok barátjuk, mert ezek a kapcsolatok fontos támaszaikká válhatnak!” - tette hozzá.
2023-tól a pécsi orvoskar tanévnyitóján motivációs beszédet is hallhatnak a frissen felvett hallgatók az egykor itt végzettektől. Idén dr.Lohner Szimonetta, az Orvosi Népegészségtani Intézet egyetemi docense, a Cochrane Magyarország Tanszék vezetője szólt a diákokhoz, aki a Lendület Program keretében kutatócsoportot is működtet.
„Amikor bemennek egy előadóba vagy laborba, akkor ne csak arra gondoljanak, hogy mennyi mindent kell itt megtanulniuk, hanem azt az örömet is éljék át, hogy itt vannak, itt lehetnek!” - tanácsolta dr. Lohner Szimonetta, aki arra kérte az elsőéveseket, hogy írják fel maguknak, miért jöttek erre a pályára, majd tegyék is el, őrizzék meg ezeket a gondolatokat. Mint mondta, ez azért fontos, hogy ha netán elbizonytalanodnak, célt tévesztenek, akkor legyen kapaszkodójuk.
Dr. Fittler András, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja ünnepként beszélt a tanévnyitó napjáról, mert innentől fogva sok olyan tudással és élménnyel gazdagodnak a fiatalok, amelyekre a végzésük után, 3-5-6 év múlva is jó szívvel emlékeznek majd. Mint mondta, a tanulmányaik mellett szükségük lesz különböző készségeik fejlesztésére is, amelyek később, a munka világában legalább olyan fontosak lesznek, mint a tankönyvi tudás.
„A ti képzésetek és itt töltött időtök lesz a legrövidebb, de ti lesztek a legtapasztaltabb hallgatók. Kevesebb mint két év múlva, egy július eleji napon ismét itt fogtok ülni, várva biotechnológussá avatásotokat. Remélem, hogy sikeresek lesztek, és minden erőfeszítéseteket ennek a hivatásnak szentelitek!” - ezekkel a szavakkal köszöntötte az elsőéveseket dr. Balogh Péter professzor, a Biotechnológia MSc szak vezetője.
Az elsőéves hallgatók fogadalomtétele után Takáts Balázs, az Általános Orvostudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke, ötödéves orvostanhallgató köszöntötte diáktársait. Kiemelte: egy olyan közösség részévé válnak, amely mindvégig mellettük áll majd, együtt örül a sikereiknek és baj esetén is felkarolja őket. Arra biztatta őket, hogy aktívan vegyék ki a részüket a hallgatói életből, mert feledhetetlen élményekkel gazdagodhatnak.
„Egy új városban, sokatok számára egy új országban kezditek meg egyetemi éveiteket, egy olyan intézményben, amely az előttetek álló években az életetek fontos részévé válik. Nézzetek körül! A mellettetek ülők közül sokan ma még teljesen ismeretlenek a számotokra, hamarosan azonban csoporttársak, majd pedig barátok lesztek. Ha ma csak egyetlen dolgot mondhatnék Nektek, akkor ez lenne az: nem vagytok egyedül ezen az úton. Ha kérdésetek, problémátok, ötletetek van, vagy egyszerűen csak szeretnétek valakivel beszélgetni, akkor forduljatok hozzánk bizalommal! Az ajtónk mindig nyitva áll előttetek!” - fogalmazott Sahil Alam Ansari másodéves angol programos hallgató.
Emily-Sophie Marth ötödéves német programos hallgató arról beszélt, hogy az elsőéveseknek még új és idegen lehet minden, de évek múlva ez a hely az otthonukká válik. Kiemelte: merjenek kérdezni, hibázni, hiszen a hiányosságokból is sikert lehet kovácsolni.
„Ha egyszer majd visszagondoltok ezekre az évekre, akkor az előadások és vizsgák mellett sok apró, értékes pillanat is eszetekbe fog jutni: a közös tanulások, első megjelenésetek a fehér köpenyben, az első páciensek, és látni fogjátok, hogy milyen messzire jutottatok” - mondta.
Az ünnepségen átnyújtották „Az évfolyam kiemelkedő hallgatója” elismerő okleveleket azoknak a hallgatóknak, akik az elmúlt két szemeszterben az adott évfolyam minden kötelező tantárgyát teljesítették, és a korrigált kreditindexük 4,5 felett volt.
Oklevelet kapott:
II. évfolyam, általános orvosszak:
Bucsincsák Péter
Csigó Tamás
Duchon Laura
Grósz Borbála
Hashemi Nasab Seyed Parsa
Kandár Zsófia
Lábas Flóra
Paluska Emese
Varga Bendegúz
General Medicine:
Seulgi Shin
Lisa Tanabe
Keunjae Yang
Allgemeine Humanmedizin:
Moritz Jaron Muhl
Fogorvos szak:
Berényi Dénes Mihály
Erdős Tamás
Juhász Ákos
Keller Odett
Kertész Dominik
Melles Máté
Vollár Noémi
Dentistry Program:
Afzalkhuja Pulatkhodjaev
III. évfolyam, általános orvosszak:
Csonka Illés
Halász Virág
Krebsz Kitti
Nagy Lara Kata
Nemes Réka
Németh Máté
Pintér Levente
Závodi Eszter
General Medicine:
Hamza Bin Ahmad
Britt De Haas
Aseman Naghshineh Hyunjun Pyo
Stella Kristin Stene-Johansen
Allgemeine Humanmedizin:
Elias Valentin Keßeler
Fogorvos szak:
Ráduly Anna
Dentistry Program:
Amirreza Sadeghian
IV. évfolyam, általános orvosszak:
Doma Zsófia
General Medicine:
Jakob Heiberg Johansen
Eirik Engen Heier
Allgemeine Humanmedizin:
Moritz Krauß
Fogorvos szak:
Jámbor László Bendegúz
Ruzsics Kitti Nikol
V. évfolyam, általános orvosszak:
Mundrucz Laura
Puskás Ivett Erika
General Medicine:
Aleksander Flingtorp
Allgemeine Humanmedizin:
Johanna Hutzler
Fogorvos szak:
Pákay-Szabó Marcell
Zahnmedizin:
Amelie Plath
VI. évfolyam, általános orvosszak:
Csete Lilla
Allgemeine Humanmedizin:
Laurenz Schulte Eistrup
2023-tól Gregus Zoltán díjat is átvehetnek azok a magyar évfolyamos hallgatók, akik az adott évben a legkiválóbb teljesítményt nyújtották a Gyógyszertan I. és II. tantárgyak mindkét félévi tananyagán alapuló írásbeli teszt során. Az adományozást igazoló oklevelet és a pénzjutalmat évente egy diáknak adják át. A Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet oktatóinak döntése alapján idén Káposztás Kristóf részesülhetett az elismerésben.
Kapcsolódó galéria:
Fotók:
Verébi Dávid
