2026. szeptember 17-én a GYTK Szaknap, Szakest és Alumni Nap keretében a jelenlegi és egykori hallgatók, oktatók, munkatársak és szakmai partnerek találkozhattak egymással, miközben a nap során a szakmai programok, a hallgatói kezdeményezések és a közösségi élmények egyaránt fontos szerepet kaptak.
.png)
A rendezvényt Prof. Dr. Fittler András dékán, egyetemi tanár nyitotta meg, majd rögtön egy igazán lendületes közösségi programmal folytatódott a nap: kezdetét vette a „Lépcsőre fel” csapatverseny. A résztvevőket közös bemelegítés készítette fel a megmérettetésre, majd a csapatok nekivágtak a lépcsőknek, hogy összemérjék gyorsaságukat és kitartásukat. A K épület földszintjéről indulva a 4. emeleti, tetőtéri Collaboratoryba jutottak. A táv felénél egy, a kétkarú mérleg használatához kapcsolódó ügyességi és pontossági feladat várta őket. A feladat sikeres teljesítését követően a csapatok visszafutottak a földszintre, ahol a célvonal várta őket.
A verseny során nemcsak a gyorsaság számított: a mérési feladat pontos végrehajtása és a csapattagok együttműködése is befolyásolta az eredményt.
Az első helyezett csapat végül az Izomláz nevű csapat lett - Ottó Fruzsina, Simonyai Laura, Peho Virág, Varga Katinka, Kiss Csenge Zoé.
A délelőtt a hallgatói kezdeményezések és történetek jegyében folytatódott. A GYTK Pitch – Hallgatói történetek 10 percben program során magyar és angol nyelvű rövid előadásokon keresztül ismerhették meg a résztvevők a gyógyszerészhallgatók lehetőségeit, tapasztalatait és közösségi programjait. Szó esett többek között arról, miért érdemes mentornak lenni, miért jó TDK-zni, milyen lehetőségeket kínál a nemzetközi mobilitás, valamint a GYTK HÖK, a PSZIKON, az International Evening és az Vörös Kereszt is bemutatkozott.
A pitch-eket követően három izgalmas szakmai előadás várta a résztvevőket. Dr. Faisal Anna Zelma klinikai gyógyszerész a „Tudod mi a Unit dose? – Alumni, aki klinikán helyezkedett el” című előadásában a klinikai gyógyszerészet világába engedett betekintést. Ezt követően Dr. Pallagi Edina kutató szakgyógyszerész, egyetemi docens, a Cremediq márka tulajdonosa és termékfejlesztője tartott előadást „Kozmetológia a gyakorlatban gyógyszerészi szemmel” címmel. A délelőtti szakmai programot Dr. Pető Botond gyógyszerész, influenszer „A gyógyszerészet jövője” című előadása zárta.
A nap során a Tudományos Diákköri Munka is kiemelt szerepet kapott. Az első emeleti folyosón egész nap megtekinthető volt a TDK-poszterkiállítás, ahol a hallgatók kutatási munkáit és eredményeit ismerhették meg az érdeklődők. Az intézetlátogatás keretében pedig azok is betekintést nyerhettek a kutatóműhelyek mindennapjaiba, akik érdeklődnek a TDK iránt, és személyesen is találkozhattak az intézetek munkatársaival.
A szakmai programok mellett a nap folyamán hallgatói standok is várták a résztvevőket, ahol kérdésekre, beszélgetésekre és interaktív programokra is lehetőség nyílt.
A nap végén a díjak és elismerések átadása következett, amely során a Kar a hallgatói teljesítményeket, eredményeket és közösségi munkát ismerte el.
A 2025/2026-os tanév legjobb tanulmányi eredményt elérő hallgatói:
- GYOSZ 4. évfolyam: Mosonyi Nóra
- GYOSZ 3. évfolyam: Ottó Fruzsina
- GYOSZ 2. évfolyam: Fábián Panka, Szabó Petra
- GYOSZ 1. évfolyam: Német Ádám Richárd
Angol nyelvű képzésen:
- GYOSZ 3. évfolyam: Nyein Soe May Pyae
- GYOSZ 2. évfolyam: Musa Abdullahi Alhassan
- Biotechnológia BSc 2. évfolyam: Czibók Milán, Ibrahim Karim Hassan Mohammed
- Biotechnológia BSc 1. évfolyam: Burgermeister Barnabás, Csányi Vilmos
Kiváló oktató díjat vehetett át:
- Dr. Fliszár-Nyúl Eszter
- Dr. Balázs Viktória Lilla
- Dr. Pandur Edina
A legjobban oktató tanszék/ intézet:
- Gyógyszerhatástani Tanszék
- Farmakognóziai Intézet
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban részesült:
- Szász Fruzsina Dóra
- Závodi Péter
- Lauer Ádám
- Varga Katinka
A szakmai és közösségi programok után délután Szakesttel folytatódott a rendezvény, amely főzőversennyel, sörponggal és bulival zárta a napot.
A GYTK Szaknap, Szakest és Alumni Nap így egyetlen eseményben kapcsolta össze a szakmai inspirációt, a tudományos munkát, a hallgatói kezdeményezéseket, az alumni közösséget és a közös élményeket.
Köszönjük minden előadónak, résztvevőnek, hallgatónak, alumninak, oktatónak, munkatársnak és közreműködőnek, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, és együtt tették emlékezetessé ezt a különleges napot!
Képgaléria:
Forrás: PTE GYTK
Fotók: Verébi Dávid, Kerekes Fotó
